2011/08/11

Hertelendy kastélyrom (Szőc)

A Hertelendy kastélyrom története (Kapui Ferenc)


Ezúttal egy kicsit rendhagyó, nem középkori rommal jelentkezünk. A Dabosi templomromtól nem messze találhatók az erdőben a Hertelendy vadászkastély nyomai. A kastélyt Békássy István, vas megyei főispán építtette, történetéről sajnos nagyon kevés dolgot találtam. 

Kapubejárat a Hertelendy kastély növényzettel benőtt romjai között.

A Hertelendy kastélyrom egykori kapuzata



Kultúrtörténeti érdekességként szolgálhat, hogy az építtető fia, Békássy Ferenc, aki kiemelkedő tehetsége révén a cambridge-i King's College-ban folytatta tanulmányait, és az olyan embereket mondhatott barátainak, mint a filozófus Wittgenstein, a közgazdász Keynes, vagy az írónő, Virginia Woolf. Az ifjú író és költő nagyon fiatalon a cambridge-i elit társaság középpontjává vált, ígéretes jövő elé nézett, de közbeszólt az I. világháború, 22 évesen, tragikusan fiatalon esett el az orosz fronton.

Az épületet feltehetően a II. világháború alatt, után hagyták el. A kastély falai sok helyen két emelet magasan állnak, a beomlott pince egy része is kivehető, a tetőzet teljesen elpusztult. A belső tereket visszahódította a természet, az egykori termekben sűrűn burjánzik az erdei aljnövényzet.

Ottjárttunkkor a kastély közelében éppen virágzott néhány erdei ciklámen, ami Magyarországon főként az alpokalján őshonos. A virágok szomorúan bólogattak az egykor jobb sorsot is megélt kastély felé.

Fényképek a Hertelendy kastélyromról (Márián Gábor)


A maradványok

Az emeleti szintek gerendái

Belső tér

Már csak az ablakkeret maradt meg

A győzedelmeskedő természet

Az egykori pince

Vízvezeték

Falmaradványok

Romos falak

Falrészlet

Levedlett siklóbőr a romnál

Erdei ciklámen a rom közelében

A Hertelendy kastélyrom megközelítése Google térképpel


A Hertelendy kastélyt a Balatontól északra, Veszprém megyében kell keresni. Mi Szőc felől közelítettük meg. A Szőcről Nyirád felé vezető úton tábla jelzi az "Idősek otthonát", ennek az irányában le kell térni az útró. Mikor az aszfaltos út balra kanyarodik, mi egyenesen megyünk tovább a burkolatlan, de jól járható murvás úton. Ide a tábla szerint behajtani tilos, így gyalog kell folytatni az utat. Jobb kéz felől hosszan kíséri bennünket egy bekerített, vaddisznós kertként jelölt elkerített erdőterület. Kb. 3 km megtétele után bal oldalon egy fa táblán jelzést nem találunk "Dabosi templomrom" fölirattal. Itt jobbra fordulunk, és megyünk tovább az úton. Elsőként balra fent tábla jelzi a Király-kút nevű forrást, melynek víze kitűnő frissítő a nyári melegben, környezete rendezett, érdemes felkaptatni a dombra. Visszatérve az útra néhány száz méter múlva tábla jelzi a "Dabosi templomromot", ezzel egy másik posztban fogunk foglalkozni. Tovább kell haladni, tábla jelzi a Hertelendy forrást, ahonnan korábban vízvezeték vezetett a kastélyhoz. Az út elkanyarodik balra, és néhány tíz méter múlva bal oldalon (a templomrommal ellentétes oldalon) a fák között megpillanthatjuk a romot. Nagyon kell figyelni, mert elég jól elrejti a növényzet.


Hertelendy kastélyrom nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom


A Király-kút nevű forrásnál elhelyezett ismertető tábla

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

1 megjegyzés: