2012/07/29

Zádor-vár romjai (Pécsely)

Zádor-vár romjainak rövid története (Kapui Ferenc)

A Balaton környékén vannak felkapott, turisztikai szempontból kifejezetten forgalmas várak, gondoljunk csak Szigligetre, Sümegre vagy épp Nagyvázsonyra. Akit viszont a kicsit kihaltabb, zavartalanabb helyek vonzanak, mint például a hegyesdi rom, amelyről korábban írtunk már, nos, neki jó szívvel ajánlhatjuk a Pécsely falutól északra elhelyezkedő Zádor-várat, más néven Himfy-várat.

Előtérben Zádor-vár falmaradványai, a háttérben pedig a Balaton-felvidék dimbes.dombos vidéke és a Balaton.
Kilátás a Zádor-vár falai közül a Balaton irányába


Az elhagyatottság varázsa, egy nyugis túra a Zádor-várhoz


A népszerűbb várak több szórakoztató szolgáltatást tudnak nyújtani ugyan egy elhagyott romnál, rendszerint állapotuk is sokkal jobb, mint utóbbiaké, viszont a gazdátlan, elhagyott romok olykor azt az érzést csempészik az ember szívébe, amit a 19. századi Afrika kutatók érezhettek, amikor olyan helyek tárultak a szemük elé, amit addig fehér ember nem láthatott. A „felfedezés” örömét, még akkor is, ha csak illúzió, az ilyen helyeken lehet igazán átélni.

Mi 2009 júliusában tekintettük meg a várat, a fotók már 3 évesek, és tükrözik is a környék elhagyatottságát, rajtunk kívül más nem tartózkodott a környéken, eszményi csend és nyugalom uralkodott mindenütt. A falak sok helyen leomlottak, a romokat benőtték a fák, így lehetetlen feladatnak ígérkezett befókuszálni az egész területet. Tervezzük, hogy idén is meglátogatjuk a területet, hátha változott valami.

Zádor-vár története és a várrom lerása


De kanyarodjunk vissza a szokásos kerékvágásba, a vár történetéhez! Zádor-vára a 363 m magas, hajdan „Zabad-hegynek”, ma Derék- vagy Zádor-hegynek nevezett magaslaton épült. 55×65 m nagyságú, téglalap alapú várudvart fogtak közre a falak, a dél-keletisarokban várkápolna, a déli fal közepén szögletes kaputorony, a dél-nyugati sarokban pedig egy 8×8 m alapterületű öregtorony tarkította a falakat. A kívül egyenes, belül félkör záródású kápolna belsejében ma fa kilátó áll, kicsit furcsán fest az elhelyezése, de a panoráma csodálatos innen a Balaton-felvidékre a pécselyi-völgy irányába. Az észak-nyugati sarokban lehettek a lakóépületek, ezek helyén ma földsáncszerű omladék magasodik.

Pécsely nevét 1082-ben említi oklevél „Penchel” alakban, amikor I. László a Veszprémi Káptalan birtokait összeíratta, ekkor tesznek említést „villa Burlogról” is, ami feltehetően a mai Barnagot takarja. Mária királynő 1384. december 6-i oklevelében Veseni László étekfogómesternek engedélyezi, hogy a barnagi birtokon várat emelhessen. 2 év múlva már állt az erősség, nem véletlen a sietség, hiszen Veseni László a határjeleket lerombolva a Veszprémi Káptalan birtokára építkezett. Az egyháziak hamarosan peres úton visszaszerezték a területet, a Veseniek Vázsonyban építették fel következő, családi várukat. A XV. században a vár már elhagyatottá válik, hamarosan pusztavárként emlegetik. A török harcokban nem kap szerepet, komolyabb történelmi esemény nem történik a falak alatt. 1652-ben Zichy István kapja meg III. Ferdinándtól.

További eseményeket nem említenek a várról forrásaim, de a szakirodalom keresgélése közben rátaláltam egy ifjú költő versére, ami kis színt csempészhet a rom leírásába.

Prok Dávid
Zádorvár


Búsan állok a zúgó szélben,
romos omladékok tövében,
kesergő, komor árnyak gyűrűjében:
- kövek sóhaja, elfeledett áldozat -
Ők tartották hajdanán e falat,
a régmúlt századok súlya alatt...

Fényképek Zádor-vár romjairól (Márián Gábor)


Zádor-vár falmaradványai

Falmaradványok

Falmaradványok


A természet által meghódított romok

Falmaradványok a kilátóból

Panoráma Zádor-várból

Kilátás a Zádor-vár falmaradványaival

Falmaradványok


Falrészlet

Falak

Megerősített falmaradványok

Kilátó az egykori várkápolnából

A Balaton környékén megszokott vésések a kilátón

Falmaradványok a vár udvarából

Kövek

Falmaradvány kőkonzollal

Falak

Zöld gyík a vár területén

Zádor-vár megközelítése Google térképpel


Pécsely faluból jelzett út vezetett a várhoz 2009-ben, reményeink szerint ez azóta is megvan. Nem volt egy autópálya, de azért száraz időben kocsival is jól járható volt, a kanyarokban, útelágazódásoknál jelölték a várat.


Zádor vár (Pécsely) nagyobb térképen való megjelenítése Felhasznált irodalom

Felhasznált irodalom


A vár leírása a Wikipédián
A várról a Múlt-kor portálon
Zádor-vár leírása a várak.hu oldalon
A vers a poet.hu oldalon


A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!