A fülöpi templomrom története (Kapui Ferenc)
A fülöpi, vagy más néven a szigeti templomrom Révfülöp belterületén, a vasútállomás közelében helyezkedik el. A falain elhelyezett emléktábla szerint az először 1211-ben említett Fülöp falu egyhajós, egyeneszáródású templomának a romja.
|
A fülöpi templomrom révfülöpön |
A szentély déli oldalán sekrestye, a hajó északkeleti sarkában redukált mellékszentély található. Vöröshomokkő bélletű kapuzata káprázatos, falai sok helyen nagyon magasan megmaradtak, igazi kis ékszerdoboz.
A lenyugodni készülő nap ottjártunkkor gyönyörűen megvilágította a falakat, amelyek a fotókon láthatók. A rom szabadon látogatható, környezete rendezett, megközelítése könnyű, érdemes felkeresni. Révfülöpön található még egy templomrom, amely hasonlóan jó állapotban maradt fenn, ezt "
ecséri templomromnak" hívják, hajdanában az önálló Ecsér falu temploma volt, de errő egy másik posztban beszélünk.
A XIII. században épült fülöpi templom oly sok "társával" együtt feltehetően a török időkben néptelenedett el a faluval együtt. A Műemléki Hivatal 1953-ban konzerváltatta a falakat, a felújítást pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal végeztette a Millennium évében.
Fényképek a fülöpi templomromról (Márián Gábor)
|
A fülöpi templomrom szemből
|
|
A "nap temploma"
|
|
Figyelemre méltó kapubéllet
|
|
A templomrom oldalról
|
|
A vöröshomokkő kapu ismét
|
|
Az egykori apszis felől
|
|
Falrészlet
|
|
Az egykori sekrestye
|
|
A fülöpi templom déli bejárata |
|
Fülkék a falban
|
|
Fény és árnyék
|
|
"Benne hallgat a sötétség"
|
|
A révfülöpi móló |
A fülöpi templomrom megközelítése Google térképpel
A fülöpi romot a Balaton északi partján, Veszprém megyében, Révfülöpön találjuk. A fülöpi templomromot könnyedén elérjük Révfülöp belterületén. A révfülöpi vasútállomás melletti felüljárón áthaladva (a Balaton felé) rögtön balra fordulunk a Halász utcában. A rom jól látható a 71-es főútról is.
Felhasznált irodalom
A rom Góliátka oldalán
Révfülöp története a Wikipédián
Koppány Tibor: A Balaton-felvidék románkori templomai
A templomrom Révfülöp oldalán
A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket
Facebook oldalunkon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése