Balatonaliga pártüdülőjének sorsa a 2000-es évektől napjainkig
Folytatjuk cikksorozatunkat Aliga egykori pártüdülő komplexumáról. Korábban megismerkedhettünk a terület 1989 előtt történetével, a második részben az 1990-1999 közötti fordulatokról esett szó, most Aliga hattyúdala kerül terítékre, 2000-től napjainkig.
Balatonaligai Pártüdülő Park és Balaton part |
2000-2005, új évezred, régi nóta
2000-ben Gógl Árpád, az első Orbán kormány minisztere még zárt egészségügyi központ létrehozását szorgalmazta a területen, az egészségügyi minisztérium bejelentkezett a terület kezelőjének. A 168 Óra újságírója 4 milliárdos értékbecslést közölt ekkor a komplexummal kapcsolatosan, amelyet 10 milliárd Ft-ért lehetne rendbe hozni.
Kádár villa (2000. 06. 168 óra) |
95-ben került a Club Aliga a TB-hez, majd 97-ben a Kincstári Vagyonkezelői Igazgatósághoz. "Amikor megalakult az Orbán-kormány, a Fidesz képviseletében Aligára látogatott Balsay István, Németh Zsolt és Selmeczi Gabriella lelkesedtek a helyért, és azt ígérték a falu vezetőinek: nem adják el az üdülőt." - írta a 168 Óra 2000-ben.
Sárkányszörfösökkel tarkított partszakasz |
Kormánylátogatás alkalmával a Parlament SE az Orvosválogatottal játszott, Puskás Öcsi végezte a kezdőrúgást. A meccs előtt újrafestették a pályát, biztos ami biztos, nagy emberek érkeztek, ehhez helyben már hozzászoktak az elmúlt évtizedek során. Orbánt is várták, de nem érkezett meg a mérkőzésre, a fideszesek Kövér László vezetésével kikaptak 3-0-ra.
2000-ben a Club Aliga Rt. igazgatója Tusa Péter, felügyelőbizottsági tagja pedig Siófok polgármestere dr. Balázs Árpád úgy nyilatkozik, hogy a rendezés keretében a világosi önkormányzat földtulajdont kapna a terület déli részén. Bóka István, a körzet fideszes képviselője (Balatonfüred későbbi polgármestere) arról beszélt, hogy a partszakaszon legalább 30% közszolgálati sétányt kell biztosítani.
2001-ben Gógl Árpád Nemzeti Egészség Közhasznú Társaságot is álmodott, amelynek lemondása után az Aligát igazgató vezetője szeretett volna lenni nyugdíjas éveiben. Utódja, Mikola István viszont keresztbe húzta számításait, a kht-t nem hozták létre. Mikola 3 milliárdos felújítást tervezett a Széchenyi-terv keretében, új, 1200 fős konferenciaközponttal, később löszfalakra építendő szállodákkal. Ekkor Kállay Miklós a Club Aliga Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatóhelyettese bizakodott, hogy végre elindulhat valami Aligán 12 évvel a rendszerváltás után.
III. hotel (2002. 05. Népszabadság) |
2002-ben Tusa Péter egy új, 5 csillagos, 500 ágyas hotelről és konferenciaközpontról beszél, mert a meglévő 600 ágy, és az elmúlt 5 év 400 millió Ft korszerűsítési pénze nem teszi rentábilissá a helyet. 2002-ben a leköszönő rezsim nemzeti kinccsé, elidegeníthetetlenné nyilvánította a komplexumot, pedig elvileg befektető most kínálkozna, egy magát felfedni nem kívánó magyar hátterű cég.
2004-ben még mindig az egészségügyi tárca tartja fenn a Club Aligát, évente több száz millió Ft a fenntartása, terheli a minisztérium költségvetését.
2005 októberében ismét étrtékesítési pályázatot írtak ki a komplexumra, a várható befolyó bevételből a sürgősségi betegellátásra szeretnének fordítani 4 milliárd Ft-ot, például a mentőautóparkot szeretnék megújítani.
Kmetty villa (2001. 08. Népszabadság) |
2006-2007, újabb tender, értékesítés
2006 igazi fordulópont az egykori pártüdülő történetében, elkelt. A komplexumra kiírt újabb pályázatra novemberig lehet árajánlatot adni, 5 pályázó jelentkezett, az ártárgyaláson hárman vettek részt. A korábban 10 milliárd forintért árult, 55 épülettel, 30 000 négyzetméternyi beépítéssel, 15 000 fával rendelkező ősparkos komplexumot kevesebb mint 6 milliárd (más forrás 5,5 milliárdban konkretizálja) forintért szerezte meg egy izraeli hátterű ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég. Így övé a terület nagy részének tulajdon- és kisebb részének kezelői joga 49 évre (utóbbi a part menti sávra és a kikötőre vonatkozik).
Club Aliga kikötő (2007. 06. Fejér Megyei Hírlap) |
A Pro-mot Hungária Kft. a magyarországi SBI csoport tagja. Egyelőre felmérik az ingatlant, 2007-ben szállóvendégeket nem fogadnak, de a kikötő 25%-kal drágább díjért, a strand változatlan áron üzemel. A befektető természetesen korszerűsítéseken gondolkozik. 2007 decemberében az Origo írt arról, hogy a Pro-mot tulajdonosi szerkezete változott. Az egyik tulajdonos 50%-os tulajdonrészét egy holland és izraeli vállalkozásnak adja el. A Pro-mot Hungária Kft-t 2002-ben magánszemélyek alapították kereskedelmi cégként, az ingatlanberuházást 2006 decemberében, a pályázat elbírálásakor vette föl tevékenységi körébe főtevékenységként. Ekkor vásárolta meg ugyanis az SBI Méta Ingatlanforgalmazó Kft., amely 2007 februárjában továbbadta anyacégének, a Hollandiában bejegyzett SBI Real Estate Development B.V.-nek és a ciprusi, de izraeli hátterű Landano Ltd-nek. Zvi Frank a SBI Hungary ügyvezetője, a cég olyan projekteken dolgozott, mint a Rózsa-udvar lakópark, Izabella-kert, Új udvar, Stefánia-ház, Újpest irodapark.
2008-2017, tulajdonosváltástól tulajdonosváltásig
2008-ban arról ír a Napi Gazdaság, hogy egy retro party keretében újra bejárható a nyáron a lezárt terület. 2009-ben arról szólnak a hírek, hogy ezer hotelszobát, ezerötszáz lakást létesítene Club Aligában a befektető, a meglévő épületeket, köztük a Kádár villát is lebontanák - mondta Guranits Attila, a beruházás vezetője. A löszfal tetjére is terveztek egy 20 emeletes magasházat, amely kiváltotta a helyiek nemtetszését. 15-20 éves távlatban gondolkodnak, a sorompókat pedig 2010-től lebontanák (2021-ben még megvannak), ha az önkormányzattal rendeződik, hogy mely részek pontosan a közterületek.
Kádár villa nappalija (2009. 10. Magyar Nemzet) |
A Kádár villa dolgózószobájában a szőnyeget már kiette a penész. Az íróasztala hiányzik. A csillárokat 2 hónapja ellopták. Az intarziás sakkasztal sincs már meg. A fürdőszoba is elég leharcolt már, a légcserélő alumíniumcsövei lógnak.
Kádár villa víz felőli homlokzata (2009. 10. Magyar Nemzet) |
2010-ben ismét csak tervek vannak, az önkormányzat a Balaton-törvény értelmében nem rendelkezik elővásárlási joggal, az ingyenes vízpart továbbra is el van zárva a helyiek elől, a településrész rendezési tervét pedig ismét ígéri az önkormányzat. Majd megegyeztek az ingyenes használatról, de a beruházást bíráló civil szervezet tagjaitól visszavonták az ingyenes strandlátogatás lehetőségét.
2013-ban a Pro-mot Kft-vel kompromisszumos rendezési tervet készített az önkormányzat.
Kádár villa álmennyezet (2014. 08. Fejér Megyei Hírlap) |
2014-ben Maukner Krisztián, a Club Aliga üzemeltetési igazgatója már úgy nyilatkozott a Kádár villáról, hogy bár nagyon lepusztult, és korábban üzemeltetésre alkalmatlanná minősítették, mégsem gondolnak lebontására, integrálni fogják a 75-80 milliárdos fejlesztési tervbe. Spiesz Botond ekkor az ügyvezető.
Kádár villa háló (2014. 08. Fejér Megyei Hírlap) |
2017-ben az Elnöki villa és a Kádár villa helyi védettséget kap az önkormányzattól
Kádár villa fürdőszoba (2014. 10. Zalai hírlap) |
2018-2021, megérkezik a NER, a múltat végképp eltörölni
2018-ban a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekkörébe tartozó Appenin Holding felvásárolta a Pro-mot Kft-t. 2020-ban Tiborcz kiszállt a cégből, eladja részesedését a plázakirály Jellinek Dánielnek.
2020 augusztusában a kormány a Club Aliga projektet 25 balatoni projekttel együtt nemzetgazdaságilag kiemelt projektté minősítette (A Kormány 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelete), ez azt jelenti, hogy a korábbi megállapodásokat, területrendezéseket vagy épp a helyi ingatlanépítési szabályokat a beruházónak nem kell betartani. A Kádár villáig tartó sétány területét a vízig nyúlóan 15 telekre fel is osztották, hogy azokat darabonként 1-1 milliárd forintért árulják. Így az új tulajdonosok döntése lesz, hogy elkerítik-e a saját kertjüket vagy sem.
Aliga étterem épülete (2018. 02. Magyar Nemzet) |
A Kádár villa és az uszoda közötti telek a Balatonvilágos 294-es helyrajzi számú területe, felette, a szinte teljesen parkos sáv, amelyen Aliga II. egykori ebédlője is elhelyezkedik, a 292-es. Az alábbi szabályok vonatkoznak ezekre a kormányrendelet szerint:
292-es terület, jelenleg szinte teljesen növényzet borítja:
(2) A Balatonvilágos belterület 292, 295/5, 297, 301/1, 302 és 303/2 helyrajzi számú telkekre meghatározott sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:
1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 80%,
az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 15,0 méter,
4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,
5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 85%,
7. a telkeken vegyes, lakó, strand, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely, kikötő és üdülő rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,
8. a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,
12. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,
13. bármely épület által elfoglalt beépített alapterület meghaladhatja az övezetben kialakítható, legkisebb telekméret és a megengedett legnagyobb beépítési százalék szorzatának kétszeresét,
15. a meglévő épületek bővítése nem korlátozott,
16. magánút korlátozás nélkül létesíthető.
294-es helyrajzi számú területre vonatkozó szabályok (Kádár villa és uszoda közötti partmenti sáv):
(3) A Balatonvilágos belterület 294 helyrajzi számú telekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok:
a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30%,
b) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,5 méter,
c) a kialakítható telek legkisebb területe 800 m2,
d) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 40%,
g) bármely épület által elfoglalt beépített alapterület meghaladhatja az övezetben kialakítható legkisebb telekméret és a megengedett legnagyobb beépítési százalék szorzatának kétszeresét,
h) a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,
i) a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,
j) a telken vegyes, üdülő rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,
n) a telken, illetve az abból telekalakítással létrejövő telkeken parti sétány, közhasználat céljára szolgáló terület, közhasználat elől el nem zárható terület nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn.
A Baltontipp közlése szerint: "a védettséget 2015 előtt még kötelezően be kellett jegyeztetni a telekkönyvbe, hogy a telek tulajdonosa véletlenül se mondhassa azt, nem szóltak neki. A bejegyzést előíró FVM rendelet 2015-ös módosítása, majd 2016-os hatályon kívül helyezése eltörölte ezt a kötelezettséget, s a településkép védelméről 2016-ban megalkotott törvény sem hozta vissza." Az online lap megvizsgálta a Kádár villa tulajdoni lapját, és természetesen a helyi védettséggel foglalkozó bejegyzés ott sem volt látható. Ellenőriztük mi is, valóban nem.
Aliga kibelezett szoba (2018. 02. Magyar Nemzet) |
Röviden összefoglalva, az új szabály, hogy nincs szabály. Tulajdonképpen itt egy hatályos jogszabály arról, hogy nem lehet parti sétány a helyiek által igényelt sávon, amire immár 89 óta vártak.
Aliga II. étterem a Kádár-szigetről |
Kádár-sziget pecabottartói |
Kádár horgászszigete |
Az önkormányzatnál a polgármester, Takács Károly ugyan független, de a 6 fős képviselőtestületben ő és 3 másik képviselő feltehetően a beruházás mellett áll. Feloszlatták a településfejlesztési bizottságot, majd utána kezdtek tárgyalni a Pro-mot Kft-vel, és titoktartási szerződést is kötöttek velük. A Pro-mot tulajdonosa az Appenin Kft., amely előbbit 4,4 milliárd forintért vette meg. A koronavírus járvány alatt nyertek 9,6 milliárd Ft-ot három részletben pályázaton. A helyiek attól félnek, hogy a Pro-mot kezelésében álló, de állami tulajdonban lévő 10 hektáros területet is privatizálják, majd értékesítik.
A Kádár villa jelenlegi állapota a Telex videóján
A bomlás virágai, aligai veszteségek
Aliga II. villasorából csak a Kádár villa és az Elnöki villa áll még, kultúrtörténeti és építészetileg is érdekes Aczél villát már eltüntették. Érzékeny építészeti veszteség az V. V.a és VI. villák lerombolása, eltűnt az art deco domborműveket az oldalán viselő, egykor polgári villaként épített VII. és VIII. villa is. Valamint a földdel vált egyenlővé az 1940-es években magyar Monte Carlónak indult Csongor és Tünde Szállók épülete is. Az egykor itt állt és még itt álló épületeknek egy részét nem csak unokáink, hanem mi sem fogjuk már látni.
Aczél villa |
VIII-as villa |
V-ös villa a part felől |
V-ös villa |
Aligai kertmozi |
Elvtársi garázsok |
Korábbi cikkeink a témában
Saját képeinket Márián Gábor készítette. A cikket Kapui Ferenc írta.
Google térkép az egykori aligai pártüdülő épületeiről
Források
168 óra, 12. évfolyam, 2000-06-22 / 25. szám
Népszabadság, 59. évfolyam, 2001-08-25 / 198. szám
Népszabadság, 60. évfolyam, 2002-05-22 / 117. szám
Népszabadság, 62. évfolyam, 2004-03-10 / 59. szám
Figyelő, 49. évfolyam, 2005-11-24 / 47. szám
Fejér Megyei Hírlap, 52. évfolyam, 2007-06-14 / 137. szám
Napi Gazdaság, 18. évfolyam, 2008-06-20 / 119. szám
Fejér Megyei Hírlap, 54. évfolyam, 2009-07-28 / 175. szám
Magyar Nemzet, 72. évfolyam, 2009-10-03 / 271. szám
Barikád, 2. évfolyam, 2010-08-12 / 32. szám
Fejér Megyei Hírlap, 59. évfolyam, 2014-08-09 / 185. szám
Veszprémi Napló 70. évfolyam, 2014-08-21 / 194. szám
Zalai Hírlap, 70. évfolyam, 2014-09-06 / 208. szám
Magyar Nemzet, 74. évfolyam, 2018-02-24 / 47. szám
Magyar Közlöny 2020. évi 185. szám 5755
A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon! A Goole térkép ikonjai a Mapsmaker oldaláról származnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése