A mindszentkállai kisfaludi templomrom rövid története (Kapui Ferenc)
1335-ben említik először a források. Sajnos nagyon kevés adatot találtunk a romról. A helyi tájékoztató tábla szerint hajója román kori, szentélye gótikus, igazából ezt ránézésre ma nagyon nehéz megítélni, szinte alig maradt a templomból valami. Keletelt templom, legjobban a szentély és a hajó közötti falszakasza maradt meg. A Kisfalud név eredete vitatott. Több településen, illetve település közelében találunk Kisfalud nevű helyet, lehetséges, hogy ez egyes nem önálló településrészt jelölt, régebben településrész elő- vagy utótagjaként szerepelt. A környéken ilyen például
Kisfaluddörgicse. Azt is feltételezik, hogy elpusztult településeket jelöltek így, a "puszta" szinonimája vagy épp kiegészítőjeként. Kisfalud története összecseng oly sok Balaton-felvidéki rom históriájával. A törökök 1548-ban felégették, majd a visszatelepült lakosságot később újra elkergették.
|
Kisfaludi templomrom Mindszentkálla |
2009-es látogatásunk alakalmával a templomrom környezete elég elhanyagoltnak tűnt, a hajóban magasabb bokrok ütötték fel a fejüket. 2012-ben már szívderítőbb látvány tárult szemünk elé, a rom környezetét megtisztították a burjánzó növényzettől. A kilátás pazar a Káli-medencére, látható a Kereki-domb, ahol az egykori Kerekikál falu templomromja áll,
Szentbékkálla és a távolban
Töttöskál területe is.
Fényképek a kisfaludi templomromról 2009 (Márián Gábor)
|
Kicsit gazosan |
|
A mindszentkállai rom |
|
Falrészletek Mindszentkálláról |
|
Útban a rom felé |
|
A háttérben Szentbékkálla |
|
Kilátás az egykori Töttöskál felé |
|
A jelenlegi mindszentkállai templom |
|
Égi harmónia |
Fényképek a kisfaludi templomromról 2012 (Márián Gábor)
|
A megtisztított romterület |
|
Káli-medence és a jelenlegi templom |
|
Gyönyörű kilátás a Kereki-dombbal |
|
A Kereki-domb |
|
Falmaradványok |
|
Mindszentkálla temploma a romtól |
|
A megmaradt kisfaludi falak |
|
Múlt és jelen |
|
A teljes templomrom |
A kisfaludi templomrom megközelítése Google térképpel
A kisfaludi templomromot Veszprém megyében, Mindszentkállán találjuk, a Balatontól északra. A templomrom a Garany-tető tövében helyezkedik el. Mindszentkálla jelenlegi temploma mellett kell felsétálni a Rákóczi utcán egy kisebb magaslatra. Az aszfaltos út kavicsossá változik, és egy pár kocsinak elegendő parkolóból gyalog lehet megtenni a néhány 10 métert a romig a térképmelléklet szerint.
A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket
Facebook oldalunkon!