A Szigligeti vár

Szigliget vára, középkori falak a Balaton felett

Szigliget látnivalói közül korábban írtunk már a középkori Avas falu templomának romjairól illetve a Szigligeti Óvárról, amelynek helyén ma csekély romok és egy kilátó díszeleg. Persze a falu legfontosabb turisztikai attrakciója maga a Szigligeti vár, amely részben megmaradt részben rekonstruált falaival előkelően magasodik a Balaton hullámai fölé és őrzi a manapság a középkori állapotoknál sokkal békésebb vidéket. Ezúttal a vár történetét mutatjuk be.

Szigligeti vár

Eötvös Károly „A világ legszebb vidékének” nevezve ezt a környéket a következőket írja: „Előttem Szigliget erdős csúcsai. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak, omló tornyok, záratlan folyosók tömege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye, s ez a fény a távolból mintha drágaköve volna a koronának.” És bizony, mi is azt gondoljuk, hogy a vár középkori hangulata és a Balatonra valamint a környék tanúhegyeire nyíló panoráma egyedi látnivalóvá teszi a középkori várromot.

Kilátás a Badacsonyra és a Gulácsra

Kilátás a Balatonra

Kilátás Csobánc felé

Kilátás a Szent György-hegyre

Kilátás a Tapolcai-medencére

Kilátás a tanúhegyekre ágyúkkal

A Szigligeti vár története

 
Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton körül már az őskorban megépültek az első erődítmények, gondoljunk például a Tihanyi Óvárra. A római időkben Pannóniában katonai táborok vigyázták a tartomány lakóinak biztonságát, gondolhatunk akár Fenékpuszta (Valcum) vagy Tác (Gorsium) romjaira is a környékből. A 9. században a Balaton környékén emelkedett a Frank Birodalom legkeletibb vára, Mosaburg, Zalavár. A legtöbb várat a 13-15. században elsősorban az egyes nemesi családok építtették saját hatalmuk biztosítására. A török előnyomulásának megakadályozására a 16. század közepén már a templomokat és kolostorokat is megerősítettek. Nándorfehérvár eleste (1521) és a mohácsi vereség (1526) után felértékelődött a Balaton környéki várak szerepe, hiszen a tó természetes akadályát ezek az objektumok tették jól védhető határszakasszá a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között.

Szigligeti fellegvár

Felső vár az alsó várból nézve

Szigliget alapítása és a korai idők

A Balatonból kiemelkedő sziget korábban Zala vármegyéé, majd Atyusz báné, Kilián ispáné volt, majd királyi birtok lett az ispán örökös nélküli halála után.
 
Az 1241-42-es tatár veszedelem elmúltával IV. Béla azonnal hozzálátott reformintézkedéseihez. Ebben kulcsszerepet játszott a félelem egy újabb mongol támadástól.

Balra a Bencés-torony, középen a palota, a vár legrégebbi részei

Szent György-hegy, jobbra a palota

Jobbra a palota, szemben az egykori pince és ciszterna teteje

Dél-keleti torony

 
A mocsarakból kiemelkedő bazaltcsúcs tetején az 1260-as évek elején épült fel az első vár, melynek magját a régészeti kutatások szerint a legmagasabb ponton álló két erős torony és a közöttük lévő palota épület alkotta. Az építkezéssel a bencés rendet, Favus apátot (Szent Márton-hegyi apátságot) bízta meg, de a vár felépülte után visszavette azt királyi birtokba, a rendet pedig más birtokokkal kompenzálta. Első jelentős birtokosa, IV. Béla király eladományozta a Mórichidai-családnak, egy bizonyos Móric lovag komoly szolgálatot tett a király számára a tatárok elleni harcokban. Tőlük a Kőszegiek foglalták el, majd ismét az uralkodó, Károly Róbert hatalmát szolgálta. 1344-től visszakapták a Mórichidaiak, akik székhelyükké tették. Nekik köszönhető az erősség nagyszabású kiépítése, így az alsóvár emelése is. 1445 és 1521 között a korszak egyik legjelentősebb főúri családja, az Újlakiak számos erősségének egyike volt. Ezután közel két évszázadig a Tóti Lengyel család birtokolta. 

Felső vár és ciszterna

Ciszternába dobott érmék

Az 1530-as években rövid ideig Török Bálint kezén volt, ekkor embere, Martonfalvay Imre nagy ágyúrondella emelésével igyekezett fokozni védhetőségét. Korabeli naplójában így nyilatkozik a várról: „az csonkatornyot az falu felől legelőször megépíteném, azután két vagy három bástyát és két nagy öreg pincéket csináltaték az külső várban és az faluba az új ház mellett, kiket szöretben meg is raktam borokkal Isten segítségével, egy öreg kutat is csináltattam az várban, mely az előtt vizet nem tartott etc.”

Balra az íves Martonfalvay rondella

Középen belső nézetből a Martonfalvay rondella

A balatoni végek

 
1526-ban megtörtént a mohácsi csatavesztés, 1541-ben Buda török kézre került, 1566-ban elesett Szigetvár, összeomlott a somogyi végvárrendszer, a Balaton vonala pedig hamarosan magyar-török határrá változott. A végvári vonal Balatontól északra fekvő része, Keszthely, Szigliget, Tapolca, Csobánc, Hegyesd, Nagyvázsony, Tihany, és Veszprém vára a Győr központú Duna-Balatonközi Főkapitányság szervezetéhez került, amelyeket együttesen „balatoni végeknek” neveztek.

Szigligeti vár a Csobáncról

Hamarosan a törökellenes végvárvonal részévé vált Szigliget is, az erődítés költségeit és a katonák ellátását ekkor már részben a királyi kamara fizette. Elsősorban kiváló stratégiai helyzetének köszönhető, hogy az oszmánok sohasem tudták elfoglalni.

Szigliget vára a Szent György-hegyről a Lengyel-kápolnával

Szigliget vára a Szent György-hegyről

Az 1547-től Palonai Magyar Bálint lett Szigliget várnagya (castellanus, azaz porkoláb). Az ő levelezéséből megismerhetjük a korszak kaotikus viszonyait. Egyrészt a lakosság tarthatott a törökök betöréseitől. Somogyból történő áthajózásaiktól, másrészt a szomszédos várkapitányok, például Gyulaffy László túlkapásaitól, akár a magyar lakosság vagy más magyar kézen lévő várak ellen. Utóbbinak elsősorban az lehetett az oka, hogy a térség katonái sokszor huzamos ideig nem kapták meg zsoldjukat. Somogyban kevés terület maradt magyar kézen, ezek közé tartozott a Fonyódi palánkvár, amelynek kapitányi tisztét szintén Magyar Bálint látta el haláláig, 1573-ig. Fonyód két évre rá elesett.

Fonyódi hegyek Szigligetről

Szigligeti vár Fonyódról

Szigliget Sümeg felől

Végvári védelem

 
A háborúhoz már a középkorban is 3 dolog kellett, pénz, pénz és pénz. Ennek megfelelően a végvárak védőit nem hatalmas armada, inkább néhány 10 emberként kell elképzelni. A végvári hierarchia élén a porkoláb, mai szóval a várnagy állt. Az alájuk tartozó fegyveres őrséget a kapunállók (portarii) és vezetőik a viceporkolábok és nemes familiárisok alkották. Szigligeten átlagosan 10-20 kapunálló darabont és 5-10 familiáris lovas, összesen 20-30 fegyveres szolgált.

A felső vár kaputornya felvonóhíddal 

A felső vár kaputornya felvonóhíddal 10 évvel korábban

Fürgegyík támadásban :)

1606-ban Lengyel János volt a szigligeti várkapitány. Ekkor 100 gyalogos és 25 lovas jelentette az őrséget. 1630 körül már Lengyel Boldizsár a várkapitány és 12 huszár, 25 gyalogos, valamint 1 tüzér tartozott a vár védőihez. 1655-ben az őrség létszámát 10 huszárra és 25 hajdúra korlátozták. 1671-ben már csak 5 huszár és 20 hajdú jelentette a teljes védelmet.

Szigligeti vár palánkfal erősítéssel

Az alsó vár ejtőrácsos kapuja

Az alsó vár kiszolgáló épületei a felső várból

A felső vár udvara ciszternával, balra a konyha, szemben a Bencés-torony

Sajkások

 
A kisjégkorszak és a szabályozatlanság miatt a Balaton vízszintje ezidőtájt mintegy két és fél, három méterrel volt magasabban, mint napjainkban. A Tapolcai-medence szinte egész évben vízjárta területnek számított. Tihany, Szigliget és Fonyód a korszakban szigetek lehettek, amelyeket nyílt víz illetve mocsaras területek határoltak.

A távolabbi óvár egy falszakasza, egy elmélet szerint a sajkások szálláshelye lehetett

 
A törökök két hadikikötőt is építettek a Balaton déli partján, ahonnan katonáik vízi úton keltek át, Szemes és Fok, azaz a mai Siófok voltak az oszmán bázisok. Válaszul három magyar végvárat, Keszthelyt, Szigligetet és Tihanyt hajókkal, sajkás, elsősorban csapatszállítást szolgáló hajókkal látták el. A szigligeti sajkásokról a Szigligeti Óvárról szóló cikkünkben szólunk bővebben. Tóti Lengyel Gáspár, aki 1638-ban kapott várnagyi rangot Szigligeten kialakította az itteni flottát.

A vár hanyatlása

 
1683. június 24-én az Udvari Haditanács parancsa értelmében Balaton-vidéki várak katonáinak csatlakozniuk kellett a Győrnél gyülekező császári-királyi fősereghez. Az erősségek így gyakorlatilag harc nélkül kerültek a török csapatok kezére.
Szeptember második felében azonban a török főerők Bécs alatt elszenvedett vereségét követően a török katonák és Thököly csapatai harc nélkül kivonultak a Balaton-felvidéki várakból, így azok ismét magyar kézre kerültek.

Szemben a ma várkápolnaként jelölt déli épület

Várkápolna belső (a feltárások nem erősítik meg egyértelműen a funkciót)

 
A törökök visszaszorulásával és Buda visszafoglalását (1686) követően a 17. század végén már elveszítette katonai jelentőségét a vár. 1697-ben villámcsapás érte a bencés tornyot, a vár legkorábbi részét, amelyet ekkor fegyvertárolásra használtak, majd 1702-ben lerombolását határozta el az uralkodó. A kuruc időkben a vár romos, kisebb harci események helyszíne csupán. Birtokosai a várhegy lábánál építtették fel kúriájukat. A köveket részben ehhez, részben más falubeli építkezésekhez elkezdték elhordani.

Templom a várból

 
A Műemlékek Országos Bizottsága 1913-ban, a Műemléki Hivatal 1953-ban és az Országos Műemléki Felügyelőség 1965-66-ban erősítette meg, állította helyre az erősen pusztuló falakat. 1992-től zajlottak ásatások a kétezres évekig átnyúlóan Gere László vezetésével, az utóbbi időkben komolyabb állagmegőrzés és rekonstrukció is zajlott. A vár látogatása jegy vásárlásához kötött, erről és a nyitvatartásról bővebb információ a vár honlapján.

A világháborúk során elesett szigligeti hősök emlékhelye a vár alatt

A Szigligeti vár megközelíthetősége Google térképpel

A Szigligeti várat Szigliget település területén, a 230 m magas várhegyen találjuk. 

A szöveget szerkesztette: Kapui Ferenc
Fényképek: Kapui Ferenc és Márián Gábor

Felhasznált irodalom

Békefi Remig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban 2009 (reprint)
Hangodi László: Balatoni végeknek tüköri - Palonai Magyar Bálint szigligeti várkapitány élete és harcai 2010/3 Hévíz
Gerő László: Várépítészetünk 1975

Helyi ismertetőtáblák szövegei
Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis,  2022. október 30.

Vargha Balázs: Magyar várak 1993

Szent Miklós templomrom (Veszprém)

Szent Miklós-szeg, templomrom rejtve a város közepén

Veszprém városa megannyi látnivalót, közöttük több középkori romot is tartogat a látogató számára, gondoljunk csak a Margit-romokra, a Gizella kápolnára, a várra, a Szent György kápolnára vagy épp a veszprémvölgyi apácakolostor romjaira. Talán kevésbé ismert a Szent Miklós templomrom története annak ellenére, hogy a város központi részén, a Laczkó Dezső Múzeum tőszomszédságában helyezkedik el. A Balaton tágabb környékén bizony találkozhatunk néhány Szent Miklósról nevezett korai templommal, ilyen a csopaki, azaz egykori kövesdi templomrom, a vállusi Szent Miklós kolostorrom vagy épp a keszthelyi Szent Miklós temetőkápolna. Valószínűleg nem véletlen a névválasztás, Miklós püspök, akit ma leggyakrabban a Mikulás alakjaként emlegetünk sok egyéb mellett a tengerészek védőszentje is, így egy nagyobb tó közelében nem lehet meglepő kiemelt tisztelete. Emellett az iparosok védőszentjeként is ismert, a környéken pedig több arra utaló régészeti leletet is találtak, hogy itt a középkorban iparosok telepedtek le, például kisméretű vasolvasztókemencéket. Az ismert leggkorábbi magyarországi Szent Miklós patrociniumú templom Esztergomhoz köthető (1156). A romterület nem is olyan régen került újra látókörbe, hosszú évekig a föld alatt pihentek az alapfalak. Megtalálásához is érdekes történet fűződik, kezdjük ezzel.

A veszprémi Szent Miklós templomrom

 

A templomrom első feltárása

Mint említettük, a falak hosszú évek óta a Kálvária-domb felszíne alatt pihentek, az emberi emlékezet által feledésbe merültek. Bár a régészet egészen biztosan nem állt azon a technikai színvonalon az 1920-as, 30-as években, mint napjainkban, egy szemfüles régésznek, Rhé Gyulának szöget ütött pár árulkodó nyom a fejében, hogy valami izgalmas dolgot rejthet a terület.
 
Középkori vízforrás, a Komakút. A romtól nyugatra található teret ma is Komakútnak hívják, de első fennmaradt említése a XIII. században történt, akárcsak a templomé. Sajnos a Komakút tér nevéhez egy szomorúbb, későbbi történeti esemény is kapcsolódik, a Veszprém környéki zsidóság számára itt hozták létre a gettót a vészkorszakban.
 
Földmunkáknál előkerülő emberi csontok. Középkori templomaink jelentős hányadára jellemző, hogy temetkeztek köréjük, így régészeti szempontból ez is vezethette a fókuszt.
 
„Csakis valamely az emlékezetből kiveszett régi okkal magyarázhatónak” tartotta Rhé Gyula, hogy az úrnapi körmenet útjába esett ekkoriban a terület.
 
A környéket az oklevelek Szent Miklós-szegként emlegették, és hivatkoztak egy azonos nevű templomépületre is, amelynek elhelyezkedése a feltárásig nem volt ismeretes.
 
Illetve a Kálvária-domb a „legutolsó időig magántulajdonokba beékelt egyházi terület volt."
 
Rhé Gyula ennek nyomán még 1929 telén ásatásba fogott, és a kutatóárokban talált is alapfalat, illetve néhány sírt. 1930-ban folytatódott a feltárás, előásták a templom alapfalait. A templom körül lévő temetőt valószínűleg már a templom megépülte előtt is használhatták, mert sírjaiból XI. századi uralkodóink – Salamon (1063-1074), I. László (1077-1095) és Kálmán 1906-1116) – pénzei is előkerültek. Ezek alapján Rhé még XI. századi építést feltételezett. Jelenleg a XIII. század első negyedét tartják az építés legvalószínűbb idejének, de fel-felmerül a XII. századi építés is.

 A Kálvária-domb és környéke a Szent Miklós-templom romjaival 1930 körül. Rhé Gyula rajza 

Szent Miklós szeg templomának története

A templom első említése 1237-ből ismert egy adásvétel kapcsán, az egyik földdarab a Szent Miklós egyház mellett feküdt, a templom feltehetően a XIII. század első negyedében keletkezett. A helyben bányászott dolomit törtkőből épült, keletelt, eredetileg egyhajós, kezdetben egyenes szentélyzáródású épületet többször bővítették, de a kutató régész szerint sem egyértelműek a bővítési fázisok. Nyugati végéhez tornyot, északi oldalához sekrestyét és csontházat, az osszárium északkeleti falvége nincs bekötve a sekrestye falába, ez biztosan későbbi hozzáépítés, déli oldalához előcsarnokot toldottak (a tornyot és a déli előcsarnokot sorolták az első építési, romanikai periódushoz is), majd a XV. században vagy a XVI. század elején hajóját két pillér közbeiktatásával kéthajóssá alakították. Hasonló megoldású templomok főként a Szepességből és a Csallóközből ismeretesek az 1430-as évektől kezdve. Az egyenes záródású szentélyt idővel a nyolcszög három oldalával záruló, sarkain támpillérekkel erősített szentély váltotta fel. Az első feltárás során még kerültek elő padlódarabok (18×18×4 cm-es tégla), illetve színes belső festésről árulkodó vakolatdarabok is. Valószínűleg a XVI. században keletkezett a keleti pillér közelében sziklába vájt mélyedés, amelyből 46 késő középkori fémtárgy került elő.

Szemben a szentély, balra (észak) távolabb a sekrestye, közelebb az osszárium falai, középen a hajót meggosztó tartópillérek

 
Kralovánszky Alán régész a templom arányait megfigyelve az alábbi következtetéseket vonja le: „Mint ismeretes, egy templom arányaira többnyire a szentély a meghatározó. Mivel esetünkben a 110 cm-es falvastagság és a szentély belső szélesség 630 cm-es, a számításba vehető lábméretek közül a 31,38 század-centiméteres rajnavidéki lábbal látszik összefüggésben lenni – a fal így 3,5 láb, a szentély szélessége 20 láb. A hajó szélességét a szentély szélesség fél falszélességgel bővült mérete határozta meg. A hajó hosszát pedig az antik, vitruviusi elvnek megfelelően a diagon, tehát a hajó szélességéből képzett négyzet átmérőjének köríve határozta meg. Ugyanez a diagonális szerkesztés mutatható ki a toronynál is. Feltételezésem szerint európai tanultságú mester tervezte, szerkesztette a templomot.” 

A Szt. Miklós-templom felső-rajnai lábbal történt szerkesztésmódja (Kralovánszky Alán rekonstrukciója)

 

A régész építtetőként a vallon származású Robertus veszprémi püspököt (1209-1226) feltételezi, aki később esztergomi érsekké vált. Szent Miklós magyarországi tiszteletét is vallon kereskedők közvetítésének tulajdonítja.

Szent Miklós-templom. Az 1978-as ásatás alaprajza (Kralovánszky Alán nyomán rajzolta Kulcsár Ágnes) 

 
A templomot több forrás is említi a XIII-XVI. század között. Az 1515-ben Veszprémben tartott egyházmegyei zsinaton elrendelték, hogy az úrnapi körmenet egyik állomása a Sztent Miklós plébániatemplom legyen. A körmenet pontos forgatókönyvét is leírták. Az oltári szentség fölé tartott baldachin négy rúdját a Keresztelő Szent János templomtól a Szent Miklós templomig a várbeli Mindenszentek egyház prépostja, a somogyi és a zalai főesperes, valamint az Örsi prépost vitték, a Szent Miklós templomtól pedig a hántai prépost, a segesdi, budai és fehérvári főesperes. Ez szúrt szemet többek között a templomot elsőként feltáró régésznek.
 
Az 1500-as évek adóösszeírásai fokozatosan egyre kevesebb adófizetőt mutattak, talán jelezvén is a nehezebb idők közeledtét, a török veszedelmet. Szent Miklós-szeg templomával együtt véglegesen feltehetően Veszprém első, 1552-es török ostromának eshetett áldozatul. Erre mutatnak a templom 1930-as ásatásakor talált, időrendben legutolsó, I. Ferdinánd királytól (1526-1564) 1528-ból és 1541-ből származó érmék. A plébániatemplomot egy 1550-es összeírás már elpusztultként említette.

A második, 1593-as török ostromról, a város körülzárásáról Baranyai Decsi János eképpen írt:
„Az éjszaka beálltával Fekete Benedek néhány válogatott lovassal kilopakodott a várból, és egy kápolnába vette be magát, hogy napkeltekor a biztonságban kószáló barbárokat váratlanul megrohanja. Nem is csalta meg reménysége, mert mihelyt megvirradt, a barbárok vezetői csekély kísérettel elindultak a védőtetők építkezéséhez, óvatlanul, készületlenül. Fekete Benedek pedig rájuk törve űzte, kergette őket, végezetre ujjongva visszavonult a várba.” Az említett kápolna lehetséges, hogy azonos a Szent Miklós templommal.
 
A templomromok fölé 1747-ben barokk kálváriát építettek. Főbb szobrait – Jézus, Szűz Mária, Mária Magdolna, Szent János – később a Szent László kápolna mellé (az 1930-as években már itt álltak), majd elé helyeztek át. A kommunista hatalomátvétel után a kálvária stációi pusztulásnak indultak, ami a Vegyipari Egyetem építése (1971) során teljesedhetett ki, ekkor részben elhordták a Kálvária-domb déli oldalát is. Az utolsó stációalapot az 1978-as Kralovánszky Alán és Éry Kinga vezette ásatás tüntette el. Ekkor 48 sírt is feltártak a szűk környéken.

Előtérben a sekrestye és a csontház, a magas épület pedig az egyetemé a Kálvária-domb elhordott részén

A Szt. Miklós-templom dél felől a feltárás során, 1978 (LDM Fotótár R/3416)

A templomromok és a kálvária stációi 1930 körül LDM Régészeti Adattár 3194 dr. Cholnoky Jenő ajándéka

A domb északi és nyugati lábát a XVIII-XIX. században a terjeszkedő város házai vették körül. Egy részük megsérült a II. világháborúban, és a XX. század második felére lebontották azokat, nyomaik manapság is láthatóak.

Az egykori házak romjai a templomromtól nyugatra (a vörös homokkő tömb gyanúsan a templomhoz tartozhatott)

Cikk: Kapui Ferenc
Színes képek: Márián Gábor

Google térkép a Szent Miklós templomromhoz

Források

Helyi ismertetőtábla
Séd 2020. VI/6. 10. oldal Tóth G. Péter
Séd 2020. VI/6. 25. oldal Rainer Pál
Rainer Pál: A veszprémi Szt. Miklós-szeg és temploma

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon! A Goole térkép ikonjai a Mapsmaker oldaláról származnak.