2013/09/30

A Tihanyi-félsziget látnivalói I. (épített örökség)

A Tihanyi-félsziget megannyi épített csodája (Kapui Ferenc)


Tihany kapcsán talán az emberek többségének a Tihanyi Bencés Apátság jut eszébe, és az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél, amiben egyik korai, magyar nyelvű nyelvemlékünk található. Esetleg a gejzírkúpok, az őslevendulás, de a félszigetnek megannyi rejtett, apróbb csodája várja az idelátogatókat. Cikksorozatunk első részében az épített örökség fantasztikus világát szeretnénk bebarangolni.

A Tihanyi Apátság éjszaka

A Tihanyi-félsziget épített örökségének látnivalói


Mivel blogunk elsősorban templomromokkal és várromokkal foglalkozik, óhatatlanul ezek rövid bemutatásával kezdjük a Tihanyi-félsziget látnivalóinak ismertetését. A legkorábbi épített emlék a félszigeten az úgynevezett tihanyi óvár, amely tulajdonképpen egy vaskori földsáncrendszer ma is látható része. Tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra és a Tihanyi-félsziget domborulataira, így nem lepődhetünk meg azon, hogy már a Kr.e.7-6. században élő emberek is lakhelyül választották ezt a csodálatos vidéket.

Tihanyi barátlakások

Az óvár sáncaitól tovább ereszkedve, a Balaton partjához közelítve érjük el a tihanyi barátlakásokat, melyről egy korábbi cikkünkben már írtunk. Ezekben a X-XI. század környékén keletkezett remetelakokban keleti keresztény rítusú szerzetesek laktak, akiket feltehetően I. András királyunk telepített ide. Nem messze lelhetjük fel a félsziget egyetlen működő rétegforrását, a Ciprián-forrást, amely ma is enyhíti a megfáradt túrázók szomját.

Szintén András király alapította a Tihanyi Bencés Apátságot, amelynek XI. századi altemplomában sírját találjuk. Az apátság múzeumában sok érdekességet lelhetünk fel a szűkebb környék történetéről, több templomrom faragott kövei megtalálhatóak gyűjteményében. Az apátság amúgy akár várként is említhető, hiszen a török időkben a balatoni végvárrendszer részét képezték erődített falai. Sajnos a "várnak" ma már csekély nyomait sem nagyon találni.

Ciprián-forrás

A félsziget még két templomrommal is büszkélkedhet, amelyekről szintén írtunk már. Az apáti templom szép példája annak, hogy egy török időkben elpusztult Árpád-kori templomromot felújítással meg lehet őrizni az utókornak. Ezen a helyen ma alkalmanként miséznek is. A másik érintett rom az újlaki templomrom, mely egy egykori kis révészfalu egyetlen maradványa a félsziget csúcsán, a mai kompállomás közelében. Szép kilátás nyílik innen is a túlpartra, illetve a szomszédságéban, kis sétával már el is érhetünk néhány gejzírkúpot.


Újlaki templomrom Tihanyban

2013-ra, cirka 20 év alatt sikerült felújítani az 1927-ben, IV. Károly király emlékére állított Kálváriát, amelyet a kommunista rendszer alatt, 1960-ban leromboltak. Az eredeti stációkra a trianoni békediktátum után megmaradt magyar megyék adták össze a pénzt, és ezen megyék címere és neve szerepelt is a szobrokon. Feltehetően ez lehetett az egyik oka, hogy az akkoriban teljesen tabunak számító irredenta szimbólumnak is számító Kálváriát lebontották, széthordták, amúgy a helyi lakosok heves tiltakozása ellenére.

A Tihanyi echo (Borsos Miklós)

Tihanynak akad még egy nevezetes szobra, amely a Tihanyi echót hivatott szimbolizálni, és amelyet 1985-ben állítottak, készítője a félszigeten egykor alkotó Borsos Miklós szobrászművész volt. Sajnos a visszhang ma már nem nagyon működik. Eredetileg a szobortól kellett az apátság fala felé kiáltani, és innen tért vissza a hang a visszhangdombhoz kb. 300 m-t 2 másodperc alatt megtéve, de manapság a beépítettség, a nyári zajszint emelkedése és a területen található fák lombkoronája miatt nem nagyon lehet érzékelni a visszhangot, legalábbis főszezonban nekünk nem jött össze.

Tihanyi sétánkat Tihany történeti érdekességeivel folytattuk.

Fényképek a Tihanyi-félsziget fantasztikus világából (Márián Gábor)


Az apáti templomrom

Az újlaki templomrom

A tihanyi apátság éjszaka

Tihanyi Apátság

A Tihanyi Apátság temploma

Tihanyi barátlakások

Az egyik barátlakás

A tihanyi barátlakások egyikének belső tere

Tihanyi Kálvária

A Tihanyi Kálvária stációi

Kilátás a Kálváriától

Tihanyi lakóház

Tihanyi ablak

Tihanyi kémények

Tihanyi kémények

Tihanyi kémények

Tihanyi naplemente

Magányos vitorlás Tihany partjainál


Térképmelléklet a Tihanyi-félsziget látnivalóiról


A térképen jelöljük a félsziget templomromjait, a Barátlakásokat, az óvárat, legfontosabb természeti látnivalóit, a gejzírkúpokat, a Külső- és Belső-tavat, az apátságot és a főbb kulturális programokat ajánló látnivalókat.


A Tihanyi-félsziget látnivalói nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése