2013/10/31

Magára maradt zsinagóga Kővágóörsön

A kővágóörsi zsinagóga története (Kapui Ferenc)


Kedves olvasóink már hozzászokhattak, hogy amennyiben blogunkon felbukkan egy új poszt egy szakrális épületről, az szinte bizonyosan egy templomrom. Nos, ezúttal Balaton környéki barangolásaink során egy másfajta épületre bukkantunk. Ez pedig a kővágóörsi zsinagóga romja.

Romos zsinagógaépület, balra a feljárat a női karzathoz, illetve annak téglafala. Romok, kopott vakolatú téglaépület.

A kővágóörsi zsinagóga


A történetéről nem volt könnyű adatokat összeszedni. E-mailben felkerestük a kővágóörsi önkormányzat honlapján lévő kontakt címeket, de azokról hónapok óta nem érkezett válasz. Végül a közösségi média erejében bízva több Google+ és Facebook oldalon kértünk segítséget, amely végül az abalaton.hu oldaltól érkezett. A zsinagóga történetéről nagyrészt az ő forrásaikból tudunk beszámolni.

Korábbi barangolásaink során láttuk a tapolcai zsinagógát, értesültünk a keszthelyi zsinagógáról és meglátogattuk a kapolcsi izraelita temetőt is. (Ezekről az emlékekről még nem posztoltunk, de ami késik...) Így némi fogalmunk volt már arról, hogy a Balaton környékén több helyen élt nagyobb lélekszámú zsidó lakosság. A kővágóörsi zsinagógáról viszont csak véletlenül hallottunk, teljesen más romokról való tájékozódás közben. De szerencsénk volt, megérte felkeresni ezt az épületet.

Rálátás a zsinagóga belső, festett falaira a női karzatról. Előtérben fakorlát.
Rálátás a zsinagóga belső terére a női karzatból

A források szerint Kővágóörsnek már a középkorban is lehetett komolyabb izraelita lakossága, de erről írásos bizonyíték nincs. A Magyar Zsidó Lexikon 1929-es adatai szerint a 2120 fős lakosságú település hitközsége 140 főt számlált. Maga a hitközség 1778-ban alakult, első rabbija Pfejfer Zélig Lébi volt, aki 1868-ban hunyt el. A hitközség anyakönyvi területéhez 9 környékbeli település tartozott. A közelben Tapolcán élt még nagyobb lélekszámú neológ zsidó diaszpóra, amely eredetileg a Kővágóörsi ortodoxoknak volt alárendelve. Az 1800-as évek végén Tapolca erősebben iparosodott Kővágóörsnél, és ott kiépült a vasút is. Ennek következtében Kővágóörs mint település jelentősége csökkent, és a környék hitközségei közül is a Tapolcai lett a jelentősebb, köszönhetően az áttelepüléseknek. A szent iratok Kővágóörsről a II. világháború előtt átkerültek Tapolcára.

Az épület történetéről Kerner Gábor, helyi építész mesélt a Balatonölelés blognak, az adatok ebben a bekezdésben főként tőle származnak. A zsinagóga valószínűleg az 1820-as években épült. Előépítménye, amely a női karzat feljáratát rejti magában feltehetően az 1880-as évekre készült el. Valószínűleg a mostani belső festését is ekkor nyerte el az épület, a belső lizénákra kékes, márványmintás festés került. A mennyezeti szekkók és a 4 felirat is ekkor kerülhetett a helyére. Kommentben kaptunk magyarázatot a feliratokhoz, ezt nagyon köszönjük, íme: "Az egyik felirat: "תורת יי תמימה" Tudomány (elsősorban Tórai), Örökkévaló rövidített neve, tisztalelkűség. A másik pedig: "מצות יי ברה" ami pedig két dolgot is jelethet: a macesz evésének fontossága (pészachkor), de az első szó olvasható micvosz-nak is, ami viszont parancsolatokat jelent - elvileg kéne még egy váv a szóba, hogy a v-t jelöljék, de időnként csak egy váv-val van írva- és ekkor a BaRaH szó választást/választanit jelent, vagyis válaszd a (Tórai) törvényeket/parancsolatokat. Itt is középen a két jud-os rövidítése az Örökkévaló nevének."  

A kővágóörsi zsinagóga sorsa a 20. századtól


A II. világháború során a helyi és a környékbeli zsidóságot elhurcolták, olyan holokauszt túlélőről nem írnak a források, aki visszatelepült volna Kővágóörsre. A zsinagóga telkén állt a rabbi háza, amit a 60-as 70-es években lebontottak. Ekkoriban maga a zsinagóga ÁFÉSZ raktár lett, majd a Révfülöpi Nagyközségi Közös Tanács birtokolta. A 80-as évek közepétől magántulajdonba került, többször tulajdonost is váltott. 1985-ben Kerner Gábor kezdeményezésére műemlékké nyilvánították, de a tulajdonosokat nem tudták kötelezni az épület helyreállítására. Komjáthy Attila, Cseh Tamás, Popovics László és Kerner Gábor többször tárgyalt a tulajdonossal, de ő mindig irreálisan magas árat kért az ingatlanért, viszont a jelek szerint azt semmire nem hasznosítja.

Fekete-sárga-fehér csíkos, hosszúlábú darázspók egyfehéres falon.
Darázspók a kővágóörsi zsinagógában

Visszatérve személyes élményeinkre, a zsinagógát drótkerítés veszi körül, kettő is, igaz elég markáns lyukkal ellátva, így a behatolás nem nehéz. Az épületen több helyen figyelmeztetnek életveszélyre, omlásveszélyre, így a behatolást természetesen nem ajánljuk senkinek, pláne, hogy mint utólag megtudtuk, magántulajdonról is van szó. Persze a jelek, gyertyák a belső térben, egy-egy sörösdoboz, arról árulkodtak, hogy nem mi voltunk az egyetlen hívatlan látogatók. Behatolásunk céljának a dokumentációt tekintettük, sem el nem hoztunk semmit, és ott sem hagytunk semmit, az ott talált állapotokon nem változtattunk. Ugyanakkor fontosnak érezzük, hogy az épületről mások, a Balaton és környékének szerelmesei, a zsidóság története iránt érdeklődők, illetve bárki, aki vonzódik az elhagyott helyekhez vagy a történelemhez láthassa, hogy mi rejlik belül. Az épület fő terébe minden akadály nélkül be tudtunk jutni. A női karzatra kisebb dzsungelen kellett áttörni, de annyira nem volt nehéz. Fentről viszont fantasztikus kilátás nyílt Kővágóörs evangélikus és katolikus templomára. A karzatnak csak a nagyon stabilnak tűnő részein jártunk. A többit egy hatalmas darázspók őrizte.

Remény a jobb sorsú folytatásra (2021)


Korábban írtuk, "hogy szívből szorítunk azoknak, akik az épületet szeretnék rendbe hozni, nagyon kár lenne ezért a csodálatos emlékért. És bízunk abban, hogy bejegyzésünk eljut esetleg olyanokhoz, akik szintén az ügy mellé tudnak állni."

2019 végén négy magánember megvásárolta az ingatlant, megtisztíttatták a bozótostól, elhordatták a szemetet és a Káli Medence Zsinagógája Alapítványnak ajándékozták. Várhatóan hamarosan rendbe fogják hozni az épületet, és különféle kulturális eseményeknek ad majd otthont, megnekülve a pusztulástól.

Fényképek a Kővágóörsi zsinagógáról (Márián Gábor)


A kővágóörsi zsinagóga
A zsinagóga oldalsó fala
Beékelve a házak közé
Feljárat a karzathoz
A zsinagóga bejárata
A hátsó fal
A belső tér festése
Belső falak
A plafon és feliratai
A női karzat még áll
Belső tér a karzat alól
Ornamensek a falon
A bejárat és az ablakok
A zsinagóga belseje
Dísz a falon
A márványfestésű lizéna
Feljárat a padláshoz
Csillag a plafonon
A karzat bejárata
A karzatról
Feljárat a karzathoz
Fecskefészek a karzat felett
A karzat fapadlója
Padlás részlet
A zsinagóga előtere
Kilátás Badacsonyra és két kővágóörsi templomra
Lejárat a karzatról


Térkép a kővágóörsi zsinagóga megközelítéséhez


A zsinagógát a A Balaton északi oldalán, Veszprém megyében, a Káli-medencében, Kővágóörsön találjuk a Dózsa György utcában. Az utcát elvileg a hajdan ott lakó Cseh Tamás emlékére Cseh Tamás utcára keresztelték át, de ennek mi nem láttuk nyomait az utcatáblákon, és egyelőre a Google Térkép sem így ismeri ezt a közterületet.


Kővágóörsi zsinagóga nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

2013/09/30

A Tihanyi-félsziget látnivalói I. (épített örökség)

A Tihanyi-félsziget megannyi épített csodája (Kapui Ferenc)


Tihany kapcsán talán az emberek többségének a Tihanyi Bencés Apátság jut eszébe, és az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél, amiben egyik korai, magyar nyelvű nyelvemlékünk található. Esetleg a gejzírkúpok, az őslevendulás, de a félszigetnek megannyi rejtett, apróbb csodája várja az idelátogatókat. Cikksorozatunk első részében az épített örökség fantasztikus világát szeretnénk bebarangolni.

A Tihanyi Apátság éjszaka

A Tihanyi-félsziget épített örökségének látnivalói


Mivel blogunk elsősorban templomromokkal és várromokkal foglalkozik, óhatatlanul ezek rövid bemutatásával kezdjük a Tihanyi-félsziget látnivalóinak ismertetését. A legkorábbi épített emlék a félszigeten az úgynevezett tihanyi óvár, amely tulajdonképpen egy vaskori földsáncrendszer ma is látható része. Tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra és a Tihanyi-félsziget domborulataira, így nem lepődhetünk meg azon, hogy már a Kr.e.7-6. században élő emberek is lakhelyül választották ezt a csodálatos vidéket.

Tihanyi barátlakások

Az óvár sáncaitól tovább ereszkedve, a Balaton partjához közelítve érjük el a tihanyi barátlakásokat, melyről egy korábbi cikkünkben már írtunk. Ezekben a X-XI. század környékén keletkezett remetelakokban keleti keresztény rítusú szerzetesek laktak, akiket feltehetően I. András királyunk telepített ide. Nem messze lelhetjük fel a félsziget egyetlen működő rétegforrását, a Ciprián-forrást, amely ma is enyhíti a megfáradt túrázók szomját.

Szintén András király alapította a Tihanyi Bencés Apátságot, amelynek XI. századi altemplomában sírját találjuk. Az apátság múzeumában sok érdekességet lelhetünk fel a szűkebb környék történetéről, több templomrom faragott kövei megtalálhatóak gyűjteményében. Az apátság amúgy akár várként is említhető, hiszen a török időkben a balatoni végvárrendszer részét képezték erődített falai. Sajnos a "várnak" ma már csekély nyomait sem nagyon találni.

Ciprián-forrás

A félsziget még két templomrommal is büszkélkedhet, amelyekről szintén írtunk már. Az apáti templom szép példája annak, hogy egy török időkben elpusztult Árpád-kori templomromot felújítással meg lehet őrizni az utókornak. Ezen a helyen ma alkalmanként miséznek is. A másik érintett rom az újlaki templomrom, mely egy egykori kis révészfalu egyetlen maradványa a félsziget csúcsán, a mai kompállomás közelében. Szép kilátás nyílik innen is a túlpartra, illetve a szomszédságéban, kis sétával már el is érhetünk néhány gejzírkúpot.


Újlaki templomrom Tihanyban

2013-ra, cirka 20 év alatt sikerült felújítani az 1927-ben, IV. Károly király emlékére állított Kálváriát, amelyet a kommunista rendszer alatt, 1960-ban leromboltak. Az eredeti stációkra a trianoni békediktátum után megmaradt magyar megyék adták össze a pénzt, és ezen megyék címere és neve szerepelt is a szobrokon. Feltehetően ez lehetett az egyik oka, hogy az akkoriban teljesen tabunak számító irredenta szimbólumnak is számító Kálváriát lebontották, széthordták, amúgy a helyi lakosok heves tiltakozása ellenére.

A Tihanyi echo (Borsos Miklós)

Tihanynak akad még egy nevezetes szobra, amely a Tihanyi echót hivatott szimbolizálni, és amelyet 1985-ben állítottak, készítője a félszigeten egykor alkotó Borsos Miklós szobrászművész volt. Sajnos a visszhang ma már nem nagyon működik. Eredetileg a szobortól kellett az apátság fala felé kiáltani, és innen tért vissza a hang a visszhangdombhoz kb. 300 m-t 2 másodperc alatt megtéve, de manapság a beépítettség, a nyári zajszint emelkedése és a területen található fák lombkoronája miatt nem nagyon lehet érzékelni a visszhangot, legalábbis főszezonban nekünk nem jött össze.

Tihanyi sétánkat Tihany történeti érdekességeivel folytattuk.

Fényképek a Tihanyi-félsziget fantasztikus világából (Márián Gábor)


Az apáti templomrom

Az újlaki templomrom

A tihanyi apátság éjszaka

Tihanyi Apátság

A Tihanyi Apátság temploma

Tihanyi barátlakások

Az egyik barátlakás

A tihanyi barátlakások egyikének belső tere

Tihanyi Kálvária

A Tihanyi Kálvária stációi

Kilátás a Kálváriától

Tihanyi lakóház

Tihanyi ablak

Tihanyi kémények

Tihanyi kémények

Tihanyi kémények

Tihanyi naplemente

Magányos vitorlás Tihany partjainál


Térképmelléklet a Tihanyi-félsziget látnivalóiról


A térképen jelöljük a félsziget templomromjait, a Barátlakásokat, az óvárat, legfontosabb természeti látnivalóit, a gejzírkúpokat, a Külső- és Belső-tavat, az apátságot és a főbb kulturális programokat ajánló látnivalókat.


A Tihanyi-félsziget látnivalói nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

2013/08/07

Essegvár (Bándi vár)

A bándi Essegvár története (Kapui Ferenc)


Essegvár, vagy másik nevén a bándi vár története az 1200-as évekig nyúlik vissza, feltehetően 1279 és 1309 között építették, eleinte nagyrészt fából, majd az 1300-as években átépítették kővárrá. A falut eleinte, az Árpád-korban az Atyusz nemzetség bírta Terra Seg sive Band néven, ekkor még vára nem ismert. A falu már egyházas hely, 1333-ban Sing, 1335-ben peding Band néven szerepel a pápai tizedjegyzékben.

Balra a bándi vár egy álló bástyái, középen fal, jobbra pedig egy szinte alapjáig lerombolt bástya falmaradványai.

A bándi Essegvár romjai


A falu az Igmándi, majd a Lőrinte nemzetség kezébe kerül. Utóbbiak felveszik az Essegvári vezetéknevet is. Lőrintét, a Károly Róbert párti nemest a nyugati országrész oligarchája, Kőszegi Iván megtámadta, elfoglalta várát, és lófarokra kötve végeztette ki. Hamarosan a királypártiak felülkerekedtével a vár visszakerül Lőrinte fiához, Tamáshoz. A XV. században már állt a várban egy lovagterem, ciszterna és a Szent György kápolna, szóval itt is egy templomromba botolhatnánk, de sajnos nyomai látogatásunkkor nem voltak kivehetők.

Közben a vár királyi kézbe is kerül, majd vissza az Essegváriakhoz. Essegvári Ferenc feleségül veszi 1499-ben Himfy Orsolyát, ezzel birtokába került egy másik Veszprém megyei vár, a döbröntei. Ezután a szerényebb méretű Essegvárat elhagyták, az lassan, de folyamatosan lepusztult. Valószínűleg az 1552-es veszprémi ostrom idején egy portyázó török lovascsapat okozta végső pusztulását. Az 1600-as években Bándot pusztaként írjál le. A Habsburg uralom idején telepítik újra, főként németajkúakkal. A várat és a II. világégésben elpusztított kálváriát lelkes helyiek újították, újítják fel, szívderítő módon. Plusz érdekesség, hogy a falu szülötte Mádl Ferenc, hajdani magyar államfő is.

A szűkebb környék további látnivalói


Bándtól nem messze találjuk Herendet, érdemes megtekinteni a porcelán manufaktúrát és a hozzá tartozó múzeumot, nagyon látványos. Alkalmanként a legfiatalabbak készíthetnek maguknak kis porcelánrózsát is. A vártól a térképen is jelölt módon pár perc alatt elérhetjük a szentgáli őstiszafást, ami Európa egyik legnagyobb őstiszafása. Kellemes élmény sétálgatni a világos törzsű, sötétzöld lombú fák között.

Fényképek a bándi Essegvárról (Márián Gábor)


A bándi vár felkapaszkodva a dombra

A legépebben megmaradt torony

A torony és a szárazárok

Az egykori szárazárok

Kilátás a környékre

Talán az egykori temető nyomai

Keresztek

Vár a várudvarból

A panoráma sem rossz

A vár most magyar kézen van

Keresztek

Essegvár tornya közelről

Várfalrészlet a toronnyal

Rendbehozásra várakozó kövek

Elhagyott kövek

Kőhalom és a várudvar

Bánd

A támadó szemszögéből

Torony a gyümölcsösből

Nagyobb falrészlet

Egy másik bástya maradványai

Essegvár


A bándi Essegvár megközelítése Google térképpel


Az Essegvár a Balaton északi oldalán, Veszprém megyében, Bándon fekszik. A Rákóczi utcában táblák jelzik a parkolót, innen a dombra rövid földút vezet fel. 2011-ben esős időben nem volt kellemes felmenni, elég sárossá vált a földút, de szép időben nem okoz kellemetlenséget a feljutás, pár száz méter séta egy nem túl meredek emelkedőn. A kilátás nagyon szép a falura és a szűkebb környékre.


Essegvár (Bándi vár) nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom



A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!