Google+ Balatoni romok: Sabar-hegyi (Sabari) templomrom (Káptalantóti)

2009. október 23., péntek

Sabar-hegyi (Sabari) templomrom (Káptalantóti)

A sabar-hegyi templomrom története (Kapui Ferenc)

Sabar-hegyi templomrom
A rom keresése egy régi térkép alapján kezdődött, ami kicsit elnagyolva jelölte a templom elhelyezkedését. A környéken bolyongva egy pásztortól kértünk segítséget, aki éppen a birkákat terelgette a közeli legelőn. Városi embernek külön élményt nyújtott e ritkuló szakma képviselőjével való találkozás. Útba is igazított minket, hamarosan megtaláltuk a templom maradványait.

Némi szerencsére is szükség volt, az útról nem látszottak a falak, azokat teljesen benőtte a növényzet. Mikor a falak közé léptünk, és Gábor elővette a fényképezőgépet, épp az első kép becélzásának áhítati csöndje járt körül minket, amikor a néma nyugalomból egy fácántyúk reppent fel hatalmas robajjal az aljnövényzet közül, két fillér nem maradt a zsebünkben, persze hamarosan folytattuk a terület bejárását, már amennyire a "dzsungel" engedte.

Egy XIII. századi román-gótilkus stílusú templomromról van szó, amely valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja volt. A középkorban három templom is volt a környéken, az egyik a ma is álló templom helyén lévő épület volt, egy másik az egykori Bács falu temploma, a harmadik pedig a sabar-hegyi vagy felsőtóti rom a mai falutól keletre. De például Guzsik Tamás írása a sabari és a bácsi templomot tekinti azonosnak, a források nem tűnnek számunkra 100%-ig biztosnak. Ő amúgy a felsőtóti templom patrónusaként Szent Mártont említi. Felsőtótit 1600-ban említik utoljára, a török korban pusztult el, megannyi Balaton-felvidéken található templommal és településsel egyetemben.

Egyenes szentélyzáródású templom volt, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmaradt, állapota elhanyagolt, egy gazos, bozótos területen található, a földútról nyáron egyáltalán nem látható. Bővebb története ismeretlen. A romtól, ha néhány 10 méternyit feljebb kaptatunk, csodálatos panorámában lesz részünk.


Update (2013. január):

A rom környékét feltehetően kipucolták a gazból 2011-ben, ezt az Indafotón talált, 2011 augusztusában feltöltött képek bizonyítják, sajnos saját tapasztalatunk nincs, de ha időnk engedi, valamikor felderítjük a jelen állapotokat. "Jokem" 2011-es képeihez kattintsatok ide!

Update (2013. május):

A fent említett képeken felbuzdulva meglátogattuk ismételten a Sabar-hegyi romot, beszámolónkat itt olvashatjátok: Sabar-hegyi templomrom 2.

Fényképek a sabar-hegyi templomromról 2009 (Márián Gábor)


Falmaradványok

Burjánzó növényzet

Faldarab

Oldalfal

Sabar-hegyi homlokzat

Falmaradvány ablakkal

Aki bújt, aki nem

A környező dzsungel

Aranyos rózsabogarak

Közeli Gulács
Panoráma a közelből: Gulács, Szent György-hegy, Csobánc

A sabar-hegyi templomrom megközelítése

A romot a Balaton északi oldalától nem messze, Veszprém megyében, Káptalantóti határában, a Sabar-hegy (217 m) lábánál találjuk.  A faluból kiérve az aszfaltút fokozatosan válik földúttá. Ezen az úton haladunk kb. 750 méter, mikor egy fás területre érünk kis domb kíséretében. Itt balkéz felől találjuk az elhanyagolt területen belül a romot, az útról nem látható nyáron, de egy kis keresgéléssel megtalálható.


Sabar-hegyi templomrom (Káptalantóti) nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom

A sabar-hegyi templomrom története Góliátka oldalán
A sabar-hegyi templomromról Káptalantóti honlapján
Újabb, nem saját fényképek az Indafotón
Guzsik Tamás: Veszprém megye középkori templomépítészetének kutatási kérdései (1979)
Koppány Tibor: A Balaton-felvidék románkori templomai

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!