Google+ Balatoni romok: Kirándulás a Nivegy-völgyben

2016. július 31., vasárnap

Kirándulás a Nivegy-völgyben

A Nivegy-völgy látnivalói (Kapui Ferenc)

Ha a Balaton környékén történő kirándulásokról, túrázásokról esik szó, sokaknak elsősorban a Káli-medence, Tapolcai-medence, Kapolcs környéke vagy épp a Tihanyi-félsziget ugrik be elsőre. E méltán ismert és kedvel kistérségek mellett akadnak még fontos, értékes helyek a Balcsi körül, ilyen például a Nivegy-völgy. A völgyhöz tartozó falvak a következők: Óbudavár, Balatoncsicsó, Szentjakabfa, Szentantalfa, Tagyon és végül Zánka.

Kilátás a Szent Balázs templomromtól a Balcsira

A legenda szerint a környéket már a honfoglalás idején birtokba vették a magyarok. Buda vitéz nevét őrzi a mai Óbudavár. A monda szerint három fiát felvitte a közeli Halom-hegyre, amelyről a három fiú kilőtt egy-egy nyílvesszőt. Ahol a nyilak földet értek, ott alapíthatták meg saját szállásterületüket. Jakab birtoka a mai Szentjakabfa, Antalé Szentantalfa, Isváné pedig a mai Balatoncsicsó lett.

Az írott források a XII. századtól említik a településeket, de feltehetően már a rómaiak idejében is lakott volt a környék, és korán meghonosodott a szőlőművelés, bortermelés kultúrája. No de kezdjük is el utazásunkat a Nivegy-völgyben!

Óbudavári mosóház
Első állomásunk Óbudavár, ahol egy kedves kis mosóházat találhatunk, egy pinceszerű kőépítmény, amelyben sekély víz áll. Hajdanában ide jártak a falubeli asszonyok mosni. Körülötte rendezett pihenőparkot alakítottak ki Szent Márton tiszteletére nevezték el. A környék csendes, kifejezetten kellemes piknikező hely.

Ároktői templomrom
Második megállónk a Balatoncsicsó közelében, az erdőben fekvő Ároktői templomrom. Korábbi bejegyzésünkben részletesen írunk e XIII. századi épületről. Egyenes szentélyzáródású középkori templomának falai jól kivehetőek. Sajnos környezete elhanyagolt, nyári időben kicsit nehezebben közelíthető meg a növényzet miatt. Ároktő falu is a török idők áldozatának mondható, mint annyi más település a Balaton-felvidéken. Később csak a közeli Balatoncsicsó települt újra, melynek határában megtalálhatjuk az egykori Ároktő nyomait.

Herendi templomrom
Harmadik stációnk a herendi templomrom, amelyről korábban már írtunk. Nem összekeverendő a mai Herend településsel, amely porcelánjáról híres és jóval távolabb található. Ezt a Herendet viszont az 1500-as évek törökdúlásának idején elhagyták, ma csak templomának szerény falmaradványai tanúskodnak egykori létezéséről. Közelében tiszta vízű patakocska csörgedezik.

Szent Balázs templomrom
Innen meglátogathatjuk a környék talán leglátványosabb romját, a Szent-Balázs templomromot. Korábbi bejegyzésünkből ismerős lehet ez a XII-XIII. századi rom is. Előle csodálatos panoráma nyílik a Balatonra és a távolabbi tanúhegyekre. A rom XX. századi története is érdekes, a krónikák említenek egy Jörg Lanz von Liebenfels nevű okkultista filozófust, aki a romban próbált létrehozni egy modernkori templomos rendet. A történetről bővebben a korábbi cikkünkben lehet olvasni. A Szent Balázs rom meglátogatását mind a történelem, a túrák és a gyönyörű balatoni kilátás szerelmeseinek ajánljuk.

Zánkai református templom romja
Végül érdemes az irányt a kicsit távolabbi Zánka mai református temploma felé venni. A templom első írásos említése egy 1333-35-ös pápai tizedjegyzékben található. Az épület feltehetően már a XII. század elején állt, eredetileg román stílusban épült, amelynek nyomai ma is fellelhetők. A helyi ismertető tábla szerint a XIII. században nyugati homlokzatát ikerablakos toronnyal bővítették. Az eredeti ikerablakok ma is láthatók. Eredeti patrónusa Szent István királyunk volt. Eredeti szentélye rotunda alakú lehetett, melyet négyzetes alapú épületbe foglaltak. Mai tornya keleti oldalára épült a barokk időszak átépítései alatt. Déli falán elhelyezkedő, a Szentháromságra utaló három résablaka (akár a felsődörgicsei vagy a kisdörgicsei templomnál fellelhető) is korai építéséről tanúskodik.

Ha esetleg bicajjal vág neki az ember a Nivegy-völgynek, érdemes Óbudavárról indulni, így jellemzően dombról lefelé történhet a haladás. Út közben érdemes megkóstolni a helyi termelők borait, a túrát pedig akár Zánkán egy kellemes csobbanással zárhatjuk jó idő esetén a Balatonban.

Fotók a Nivegy-völgy látnivalóiról (Márián Gábor)

Óbudavári mosóház



Ároktői templomrom












Herendi templomrom








Szent Balázs templomrom















Zánkai református templom







A Nivegy-völgy látnivalói Google térképen



Felhasznált irodalom

Gergely Borház honlapja
A zánkai református templom a Túrautak oldalán

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon! A Goole térkép ikonjai a Mapsmaker oldaláról származnak.