2019/10/16

Fekete-kastély (Balatonederics)

A balatonedericsi Nedeczky, vagyis Fekete-kastély története (Kapui Ferenc)

Egy szellemkastély története, a kezdetektől


Sok épület falait lengik körül ködös legendák, tévhitekre épülő babonák, ugyanakkor, ha találomra megvizsgáljuk egy-egy régebbi, 100-150 éves épület történetét, szinte biztosan ráakadnánk néhány érdekességre. Ennyi idő alatt szinte minden épületben történnek kiemelkedően pozitív vagy épp negatív dolgok. A Fekete-kastély története viszonylag jól dokumentált, így az itt történt érdekes események jelentős része megmaradt az utókor számára, ezekből szemlézünk most. 

A balatonedericsi Fekete-kastély borostyánnal benőtt falai
Fekete kastély

Nomen est omen, ahogy a latin mondás tartja, de a kastélyt nem sötét múltja miatt, hanem feltehetően fekete ajtó- és ablakkeretei miatt nevezték feketének. Amúgy egy régi nemesi család, a Nedeczkyek birtokolták a területet, akik egy házasság révén kerültek a környékre, Lesencetomajra a Felvidékről. Nedeczky István 1855-ös házassága révén elkerült Somogyba, ahol 1859-re eladósodott, csődbe ment, és testvérének, Nedeczky Jenőnek adta el a birtokot és a régi kastélyt, amely ma is áll, a romos kastéllyal szemben, a 71-es út túloldalán és hotelként, étteremként üzemel(t). Istvánt 1864-ben egy Habsburg ellenes összeesküvés (Nedeczky-Almásy összeesküvés) miatt kötél általi halálra ítéltek, de Deák Ferenc közbenjárására, akivel rokonságban álltak, enyhítették 20 év várbörtönre az ítéletet. A kiegyezés előtt, 1866-ban pedig szabadulhatott is az idősebbik testvér.

Nedeczky Jenőt is letartóztatták, ő korábban egy álarcosbálon Albert főherceg jelenlétében elkergette a  császári himnuszt játszó zenekart. 1864. március 15-én pedig Bertalan Lajos főszolgabíró az alábbi forradalmi tárgyakat foglalta le tőle egy házkutatás alkalmával: egy duplacsövű lőfegyver, egy Mária Terézia korabeli kard, díszes bőrtokban, egy-egy kép Kossuthról, Nagy Sándor tábornokról, Damjanich Jánosról, Csány Lászlóról, stb. - összesen 15 darab. Egy borítékban nemzetiszínű szallagcsokrok, csillagok. Irányi Dániel röpirata 1862-ből, "Magyarország függetlensége" címmel. 33 darabos vas betűkészlet a hozzátartozó rézpréssel. Jenőt le is fogták, de kellő bizonyítékok hiányában hamarosan elengedték.

Képek Instagram csatornánkon. Hasonló képekért kövessetek bennünket ott is!



Furcsa halálesetek, gyilkosságok a balatonedericsi szellemkastélyban


1880 körül kezdte építtetni Jenő a fenti kastélyt, készülvén 1881-es házasságára egy a korábbinál nagyobb, reprezentatívabb épületet szeretett volna létrehozni, meg nem erősített források szerint saját tervei alapján. 1881. február 26-án egybekelt a nála 18 évvel fiatalabb Nedeczky Emmával, aki az unokahúga volt (István egyik leánya). Két évig tartott házasságuk, Emma tüdősorvadás miatt, 1883-ban, 25 évesen elhunyt. István másik leánya, Franciska is nagyon fiatalon, 18 évesen távozott az élők sorából. A nagyszabású építkezés abbamaradt, feltehetően a gyász és az ekkoriban a környéken pusztító filoxéra járvány miatt. Jenő 1892-ben országgyűlési képviselő lett, a felső Fekete-kastély csak ezután kapta meg felső szintjét és tornyait. 

Az eklektikus, historizáló épület második tragédiája 1912. június 2-án, éjjel 11 óra körül történt, a kastélyban dolgozó szakácsnőt barátja, a gulyás (más forrás szerint pásztor) meggyilkolta a folyosón szerelemféltésből. Két év múlva, 1914. március 12. éjjel egykor, Nedeczky Jenő 74. születésnapján az őt régebben gyötrő reumatikus betegségből kifolyólag öngyilkosságot követett el az épületben.

Infografika a Fekete-kastéky történetéről 1. rész
Idővonal a Fekete-kastély történetéhez 1. (kattints a nagyításhoz)

Fekete-kastély a Nedeczkyek után


A következő ismert tulajdonos Dr. Vág Jenő ügyvéd 1928-ban költözik a falak közé feleségével, akit inflagranti talál egy másik férfivel. Szégyenében öngyilkosságot követ el. Új párját a kútfúrót a nő szintén megcsalja, így ő is öngyilkosságot követ el. Az özvegy harmadjára Kaály Nagy Adorjánnal, egy csalóval, tizenháromszoros bigámistával kerül kapcsolatba, aki feléli vagyonát, majd eltűnik. A nő kénytelen eladni kastélyát. A 30-as évek Dr. Marich Jenő miniszteri tanácsos veszi meg az épületet és költözik ide román származású feleségével. Őt 1918-ban egy burgonyapanama üggyel kapcsolatosan már nagy értékű (3,5 millió korona) sikkasztás vádjával illették, de lényegében egy rövidebb letartóztatással megúszta. 1933-ban gróf Batthány Gyula festőművész portrét festett róla. Feleségével a németeknek kémkedtek, de kiderült, hogy kettős ügynökök, és a szovjeteknek valamint az angoloknak is dolgoznak. 1945 februárjában, az orosz front közeledtével a németek rajtaütöttek a kastélyon, megtalálták a kertben elásott rádiót is. Marich látva a betörő németeket öngyilkosságot követett el.

Infografika a Fekete-kastéky történetéről 2. rész
Idővonal a Fekete-kastély történetéhez 2. (kattints a nagyításhoz)

A Nedeczky-kastély a háború után, a Fekete-kastély tulajdonosai


A kastély rövid ideig a Japán Nagykövetség ideiglenes székhelye volt, majd a II. világháború után Vasas Szakszervezet Gyermeküdülője lett. Átalakítások, a közös zuhanyzók, egy-egy szocreál lámpa, az ebédlő csempéi még őrzik az átalakítások nyomait. 

Ezt követően az ingatlan tulajdonviszonyai, amely egy 5189 m2 területű telken áll, kacifántos irányokat is vesznek az alábbi adatok szerint.

1983. 01.25. Összefogás MGTSZ 1/2 tulajdoni hányadot szerez.
1988.04.20. Megtörténik az épület műemléki bejegyzése.
1991.09.13. 100 000 000 Ft értékben Magyar Hitelbank Rt. javára jelzálogjog kerül bejegyzésre.
1992.03.27. Zala Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 6 984 000 Ft értékű jelzálogjogát bejegyzik.

Feltételezzük, hogy a fele tulajdonnal rendelkező termelőszövetkezet terhelte meg hitellel az ingatlant, feltehetően a saját anyagi helyzetének rendezése miatt.

1995.03.03. Pest Megyei Műanyagipari Rt. 1/2 tulajdonrészt szerez.
1997.07.01. Fekete Kastély Szálloda és Vendéglátó Kft. adásvétellel 1/2 tulajdonrészt szerez.
1997.07.21. Fekete Kastély Szálloda és Vendéglátó Kft. adásvétel 1/2 tulajdonrészt szerez.

A Fekete Kastély Szálloda és Vendéglátó Kft. tulajdonosa ekkor 3 osztrák állampolgár.

1997.07.21. A  Magyar Hitelbank Rt. 100 000 000 Ft értékben meglévő jelzálogjogának törlése.
1997.07.21. Zala Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 6 984 000 Ft értékben lévő jelzálogjogának törlése.

Feltehetően az ingatlant megvásárló kft. kiegyenlítette az ingatlan jelzálog terheit.

1999.12.17. Elővásárlási jog a Vazul Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. javára.

Egy magánszemély kezében lévő Vazul Kft. bérelte a kastélyt, idővel az ő és az osztrák tulajdonosok viszonya megromlott. A bérlő egy másik, Amandus nevű kft-n keresztül 400 000 eurós vételi ajánlatot tett az osztrák tulajdonosoknak, ám ennyi pénze nem volt. Hitelt akart felvenni egy péceli magánszemélytől, aki a kastély jelzálogáért hajlandó lett volna kifizetni az összeget neki. Ám mivel nem ő volt a tulajdonos, így megkérte az osztrák tulajdonosok volt jogi képviselőjét, egy székesfehérvári ügyvédnőt és egy konyhalányt, hogy vegyenek részt a csalásban. A konyhalány nevére készítettek egy ajándékozási szerződést, amit az ügyvéd aláírt és odahamisította az egyik osztrák tulajdonos nevét.

2007.07.25. A péceli konyhalány tulajdonába kerül az ingatla 1/1 tulajdoni hányada ajándékozással.

Az osztrák tulajok rájönnek a csalási szándékra és 

2007.07.26. Vazul Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. elővásárlási jogának törlése.

2007.09.25. Fekete Kastély Szálloda és Vendéglátó Kft. 1/1-es tulajdonában az épület ismét.
2007.12.14. keretbiztosítéki jelzálogjog 400 000 Euró értékben osztrák magánszemélyek.

Egy index hír szerint, bár más forrás az alsó, lenti kastély telekméretét hozza ez ügyben, lehetséges, hogy azt (is), vagy csak azt árulták ekkor. A lenti kiskastély, amely egy 12 323 m2-es telken áll 1999 óta egy Balatonederics-Kastélyszálló Kft. nevű cég tulajdonában van, ahol az aláírási jog egy magyar személyé.

2014.04.10. 220 millió Ft-ért árulták a kastélyt.

2014.05.13. keretbiztosítéki jelzálogjog törlése 400 000 Euró értékben.


Valamikor ezután a Fekete Kastély Szálloda és Vendéglátó Kft. orosz tulajdonba került, legalábbis az aláírási joga egy orosz magánszemélynek van. A műemléki védettség alatt álló ingatlan a mai napig változatlanul, romos állapotban várja további sorsát.

Fényképek a balatonedericsi Fekete-kastélyról (Márián Gábor)


A kastély borostyánnal benőtt, sárga falai
A balatonedericsi Nedeczky-kastély

Lovas alakot ábrázoló padlómozaik a kastély bejáratánál
Padlómozaik a bejáratnál

Romos lépcsőfeljáró, a végén ablak
Lépcső

A kastély egyik földszinti szobája két ablakkal
Egy földszinti szoba

Díszes, sárgára festett fa ajtókeret
Díszes ajtókeret

Két felnőtt és egy gyermekalakot ábrázoló mozaik a padlón
Mozaik a lépcsőházban

Összegraffitizett falak az épület nagytermében, az üdülő ebédlőjében
Nagyterem, feltehetően ez volt az ebédlő az üdülőben

Elhagyott szoba két ablakkal
Elhagyott szoba

A Fekete-kastély erkélye, sárga falakkal, növényekkel benőve
Az erkély

Két szocreál csillár a katélyban
Szocreál lámpák

Összegraffitizett belső falak, emeleti szoba kilátással a Balatonra
Kilátás a Balatonra a toronyszobából

Graffitik, falfirkák a romos folyosókon
Graffitik

Burjánzó növényzet a kastély körül
A természet kezdi teljesen visszahódítani a környéket

Fa lépcső az elhagyott toronyszobába
Lépcső a toronyszobába

Beszakadó tetőszerkezet
Beszakadozó tetőzet

Bábos korlát a kasély homlokzatán
Bábos korlát a homlokzaton

Egykori bejárat a kastélyba, romos, vakolatát vesztett kapuzat
Bejárat

Elhagyott szoba nagy ablakkal
Az egyik szoba


Google térkép a Fekete-kastélyhoz, a balatonedericsi szellemkastély megközelítése

A Fekete-kastély a Balaton-felvidéken, Balatonedericstől nyugatra, a 71-es főút mellett található. Az útról nem látszik, a kastélykert fái teljesen benőtték.



Felhasznált irodalom

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon! A Goole térkép ikonjai a Mapsmaker oldaláról származnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése