2014/07/06

Alsódörgicsei Boldogasszony templomrom (Dörgicse)

Az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom és a környező lakóépületek története (Kapui Ferenc)


Ahogy korábban írtuk, Dörgicse falu nem panaszkodhat templomokkal való ellátottságára, hiszen 4 működő és 3 rom állapotú egyházi épülettel is bír, amelyek közül a felsődörgicsei és a kisdörgicsei romot már bemutattuk, most az alsódörgicsein a sor. Alsódörgicsét korábban Füreddörgicsének vagy Boldogasszonydörgicsének is nevezték, a középkorban leginkább utóbbi néven emlegették. 1950-ben egyesült Felsődörgicsével, azóta neve csupán településrész-névként használatos. 

Az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom
Az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom

Alsódörgicse templomát először 1268-ban említik írásos források, ekkor a fehérvári őrkanonokság birtoka. Templomát Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. 1548-ban égette fel a falut először a török. A későbbi években többször is a török porta adófizetője. Az 1600-as években az evangélikusok vették birtokba, de 1754-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök katonai erővel visszaveszi a katolikusoknak és helyreállíttatja. A korabeli dokumentumok szerint 1778-ban működő szentes hely, de 1816-ban már romként írják le. 1938-ban történt meg első statikai megerősítése, 1967-68-ban pedig feltárták a területet. Jelenleg a körülötte lévő tisztáson szalonnasütő és piknikező helyeket alakítottak ki, amelyek hangulatát egyedivé teszi a patinás középkori rom és a remek kilátás a Balatonra.

Kilátás a romtól a Balcsira

A templomot nagy valószínűséggel a XIII. század közepén építették. Keletelt, nyugati homlokzatán magas, kb. 20-22 méter magas toronnyal, aminek a tetején pusztulása előtt sátortető és két nagy kereszt állt. A torony mérete kiemelkedik a hasonló, környéken található templomok tornyai közül. A fenti részében két eredeti és egy rekonstruált román kori ikerablak is található. A templomtoronyhoz csatlakozó egyhajós, egyenes szentélyzáródású templomtest pedig aránytalanul kicsi. A templomot tornyán a külső és a belső oldalon is láthatóak vakolatdarabok, egykor festettek lehettek. Békefi Reming az 1900-as évek elején a külső falon még emberalakokra emlékeztető falfestmény-töredékeket írt le.

A templom légifotója
(Szerző: Civetran)

Egy későbbi, második építési periódusban a XIV. század végén a templomot megerősítették, mind a torony, mind az oldalfalak támpilléreket kaptak. A templomot egy kb. 60 cm vastag kerítőfallal, úgynevezett cinteremmel vették körül, és a szentély mellé északi oldalról sekrestyét emeltek. A cinterem építésekor bonthatták le a templomtól észak-nyugatra fekvő lakóépületet, melynek nyomai megvannak. Padlója öntött volt, és kb. 60 cm-rel volt lejjebb a korabeli járószintnél. Legvalószínűbb, hogy ebben élhetett a templom papja. Egyidős lehetett magával a templommal.

Egy harmadik építési, azaz átalakítási periódus is megemlíthető, amit már az 1600-as években az evangélikusok hajtottak végre. Elfalazták az apszist és a sekrestyéből ide vezető bejáratot. A templom falának északi részéhez szószéket emeltek, és úrasztalát építettek.

Feltehetően valamivel a kerítőfal építések után emelhették a templomtól délre eső L-alakú lakóépület komplexum északi, két helyiségből álló részét. Ez szinte bizonyosan a templom papjának lakhelyéül szolgált. Az északi rész nyugati szobája konyha lehetett egy feltárt kemencével, a keleti kisebb szoba pedig kamra lehetett. A délebbi épületkomplexum nagyobbik szobája szintén egy konyha lehetett, amely előtt keskenyebb tornác futott végig. A háznak feltehetően volt emelete is. A két nagyobb házat összekapcsoló helyiségsor gazdasági célokat szolgálhatott. a leletanyagokból, a kerámiák minőségéből feltételezhető, hogy a lakó nem volt szegény. Háztartási eszközök, kerámiák, szőlőművelő eszközök, lakatok, zárak és érmék kerültek elő a környékről, sőt, alsó-ausztriai I. Ferdinánd hamisított pfennigjéből is előkerült 5 db. A lakóházakat a 16. században érte a pusztulás, leégtek, valószínűleg török segítséggel. Helyükön a 17-18. században temető működött. Jelentős emléknek számítanak a magyarországi középkori lakóházak maradványai közül.

Kövessétek Instagram csatornánkat is még több romról készült képért!

Fényképek az impozáns tornyú alsódörgicsei Boldogasszony templomromról (Márián Gábor)


Az alsódörgicsei torony

Jól látszanak az ikerablakok és a vakolás

A torony az egykori apszis felől

Helyreállított ívek

A torony felső része

A torony déli oldala

A templom körüli alapfalak és a torony

Impozáns méretek

Hasadás a torony oldalán

A déli oldal rekonstrukció

Csodás látvány

Merőlegesen

Őszi hangulat

Jobbról a sekrestye alapfalai láthatók

A külső vakolat, az alakok már nem kivehetőek

A teljes, impozáns torony

Ősz

Az ikerablak trió

A torony alulról

Ablak a tornyon

Itt a piros hol a piros

Fel az égbe

Sokat látott kövek

Régi és új

A rekonstruált ikerablak

Nyílások

Vakolás és a tornyot erősítő támpillér

Az egykori lakóházak alapfalai

A torony keleti homlokzata

Nyílások

Ablak az égre

Ablakok másként

Hasadék

A torony a felsődörgicsei templomrom közeléből

Ködös Dörgicse

A bal oldali fehér épület a torony, fotó a Mencshely felől

Kilátás a romtól a Balatonra

Az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom megközelítése (térkép)


A templomrom a Balatontól északra, Veszprém megyében, Dörgicse településen található. Balatonakali felől Dörgicsére beérve rögtön jobbra kell letérni, a Fő utcáról a templom tornya már látszik. A Gernyei utcában lévő kis tisztást kell keresni, itt parkolni is könnyű. Térképmellékletünkön a rom a legdélebbi. Díjfizetés nélkül látogatható.



A templomrom GPS koordinátái: 46.914922, 17.727321

Felhasznált irodalom

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

2014/05/26

Köveskál rejtett értékei

Köveskáli mosóház
Szombaton, a meteorológusok által beharangozott citromsárga riasztás ellenére (ami szerencsére halvány sárgás fehérként realizálódott csupán) ismét becéloztuk a Balaton-felvidéket. 
Jó kis kirándulásra készültünk, gondoltuk pár új helyszín mellett felkeresünk régebben látott romokat is, mint a salföldi pálos kolostorromot, esetleg Nagyvázsony környékének romjait, de a sors mindig képes valami váratlant húzni, és így történt ez a hétvégén is. Szerencsénkre.

A tervezett látnivalók közül csupán a köveskáli alsó temetőt sikerült meglátogatni. A rutinos Balatoniromok olvasók tudják, hogy nem csak a romok, de mostanában szinte minden érdekes látnivalót a célkeresztünkbe veszünk a környéken, így a régi temetőket is. Köveskál felső temetőjét már korábban meglátogattuk, ahol a híres néprajztudós, irodalomtörténész, Dr. Sebestyén Gyula nyugszik, igaz erről a temetőről külön bejegyzés még nem jelent meg, de ami késik... Most befotóztuk az alsó temető régi sírjait, köztük az legrégebbit, 1776-ban temetett Naszályi Száz István sírkövét is, amelyen a faragott koponya és az alatta keresztbe tett lábszárcsontok még jól látszanak. Erről a temetőről részletesebben szintén egy legközelebbi cikkben szeretnénk írni.

A temetőt elhagyva rátaláltunk az egykori mezőváros kútjára és mosóházára, amelyet szépen rendben tart a település. Hasonló épületet találhatunk a környéken amúgy Kővágóörs közelében, Óbudaváron vagy épp Taliándörögdön is. A mosóházat elhagyva kocsikáztunk tovább, épp elhagytuk volna a települést, mikor egy régi ház kapuján megláttuk a Bali Galéria feliratot. Művészetkedvelő emberekként gondoltuk, nézzünk be, eltöltünk fél-egy órát, ha valami érdekeset találunk. Nos, kb. 5 lett, köszönhetően a szíves vendéglátóinknak.

Gáborral éppen arról lamentáltunk az úton, hogy milyen régen kerültünk olyan szituációba, hogy egy lelkes lokálpatriótába vagy épp egy nagy mesélőbe ütköztünk, aki megosztotta velünk tapasztalatait, helyi élményeit, történeteit. És lám, elég volt emlegetni a dolgot, teljesen spontán az ölünkbe hullott egy nagy adag színes történet művészetről, kovács mesterségről, régi dolgokról, magyarságról, Balatonról és úgy általában az emberekről. Eleinte Bali Mihály kovácsmester és párja vezetett minket végig a galérián, édesapja szobraival színesített kerten, majd a kovácsműhelyen. Később, édesapja, Bali Tamás szobrászművész is csatlakozott, és "múzeumlátogatásból" jó hangulatú beszélgetés kerekedett, borozással, és a kovácsmesterséget is kipróbálhattuk, néhány saját készítésű kovácsoltvas szöget "el is követtünk", de megnyugtattak minket, hogy az első 1 000 db után már kevesebbszer ferdül el a szög feje, vagy lesz kacskaringós az egyenesnek szánt szára. A felpattanó "meseláda" olyan színes történetekkel gazdagított minket, hogy azok összegzése egy külön posztot érdemel. Sajnos ránk esteledett a hosszú beszélgetés során, így a hely fotóélményeit most nem tudjuk megosztani veletek, de hamarosan újra felkeressük a mesés Bali Galériát és Kovácsműhelyt, és egy bővebb írásban bemutatjuk az élményeket, amelyeket ott szereztünk.

Fényképek Köveskálról (Márián Gábor 2014)

Köveskál régi felső temető

A régi felső temető sírjai

A régi felső temető híddal

Saját készítésű kovácsoltvas szegek

A Bali Kovácsműhelyben készíthettük el ezeket

A mester szerint az első 1 000 db után jobban sikerülnek

A bejegyzésben említett helyszínek a térképen


Felhasznált irodalom


A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk, te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

2014/03/29

Tavaszi kirándulás a Balaton-felvidéken

A Balaton és környéke nem csak nyáron rejteget különleges szépségeket a látogatók számára, érdemes meglátogatni a vidéket más évszakokban is. Múlt szombatra szép, tavaszi időt jósoltak a meteorológusok, és 2013 ősze óta nem is jártunk a környéken, így úgy gondoltuk, hogy ellátogatunk a virágzó barack- és mandulafák földjére kiszabadulva a városból, és szívunk egy kis friss levegőt a szabadban, a napsütésben.

Tihanyi apátság


Tihanyi-félsziget


Nem bántuk meg, hogy meglátogattuk a Tihanyi-félszigetet és a Káli-medencét. Először Tihanyt vettük górcső alá. Elzarándokoltunk az apátsághoz, melynek ajándékboltjában egyébként a Magyarországon oly kevés helyen beszerezhető vörös sört is kapni, Tichon néven (véletlenül vettünk is pár üveggel). Körbebarangoltuk az apátság környékét, megmásztuk a rendbe hozott Kálvária-dombot, és természetesen fotóztunk is. Most elsősorban nem a romvadászat volt a cél, hanem a tél utáni kiszabadulás, kirándulás a megújuló természetben, de azért pár templomrom így is lencsevégre akadt. Az apáti romnál épp egy birkanyáj legelészett, szuper látványt nyújtott. Íme a tihanyi fotók, alattuk még bemutatjuk a Káli-medencében készülteket is.

Az apátság

Tihanyi Kis Kálvária

Kálvária-domb a Kis Kálváriától

Tihanyi hangulat

Apátság a Kálvária-dombról

Tihanyi szobor

A Belső-tó

Remek kilátás Füred felé

Kálvária Tihanyban

Tihanyi apátság

Tihanyi panoráma

Az apátság ismét

Tihanyi hangulat

Tihanyi levendula bolt

Tihany

Barátok a parkban

Bencések és a kikelet
Apáti templomrom

Apáti templomrom és egy birkanyáj

Káli-medence


Utunkat a Káli-medencében folytattuk. Ellátogattunk ismételten a velétei palotaromhoz és a töttöskáli templomromhoz, amelyekről korábban már írtunk. Utóbbi előtt egy szép kis mandulás borult épp virágba, nagyon hangulatos látványt nyújtva. Az Öreg-hegyen lencsevégre kaptuk egy régi, feltehetően présház maradványait. Meglátogattuk a szentbékkállai kőtengert is, ahol épp fekete kökörcsinek nyíltak. Vigyázzunk rájuk, ne szedjük le őket véletlenül sem, védettek, és legszebbek az élőhelyükön! A kövekbe természetes úton vájódott madáritatók a korábbi, tavaszi esőknek köszönhetően megteltek vízzel, nevükhöz méltóan. A túrát végül a Kornyi-tónál zártuk, ahol a szintén védett tavaszi héricsek köszöntötték sárga szirmaikkal a jó időt. Akinek van kedve, használja ki a tavaszi napsütést, biztosan nem csalódik a környéken.

Tanúhegy és barackvirág


Káli-medence

Régi présház maradványai az Öreg-hegyen

Idős ház, idős fa
Töttöskáli rom

Mandulavirág és templomrom

Virágzó mandulás a rom alatt

Szentbékkálla templomtornya
Velétei rom

Palotarom

Velétei palotarom

Borostyán a falakon

Velétei kilátások

Pince maradványa a velétei rom közelében

Fekete kökörcsin a kőtengernél

Fekete kökörcsin

Icipici pókocska a napsütésben

Madáritató a kőtengernél

Szentbékkállai madáritató

Kökörcsin a naplementében

Szélborzolta tavaszi héricsek

Tavaszi hérics a Kornyi-tó környékén

Google térkép a tavaszi kirándulás helyszíneivel

Térkép a tavaszi kirándulásunk helyszíneiről, hogy egyszerűbben megtalálja mindenki a szép helyeket, amerre jártunk.



Kapui Ferenc írása, Márián Gábor fotói

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!