Mitől izgalmasak a romtemplomok és miért épp 13?
A tágabb Balaton-felvidéken legalább 70 templomrommal találkozhatunk, amelyeknek ma is láthatók föld feletti részei, a talajtakaró által rejtettekkel együtt ez a szám jóval magasabb is lehet. Többségük középkori, meglehetősen sok Árpád-kori, ez már önmagában különlegessé teheti ezen épített emlékeinket. Ebben a válogatásban olyan templomromokat szedtünk össze, amelyek könnyen meglátogathatók akár egy balatoni nyaralás alkalmával, a parttól egyik sincs messzebb 10 km-nél, látványosak, nem csak alapfalakból álló romok, illetve jellemzően fekvésük vagy valamely építészeti elemük miatt izgalmasak. Miért 13? Ennyi jött ki teljesen szubjektív válogatási elveink alapján. De bízunk abban, hogy a lista fel tud dobni egy-egy kirándulóidős napot a Balaton közelében. Pár hasonló válogatáscikkel már jelentkeztünk, például a Balaton környékének kálváriáit, illetve az északi part balatoni kilátóit gyűjtöttük össze írásainkban, és a jövőben is készülünk hasonló turistabarát ajánlókkal.
Csopak, kövesdi Szent Miklós templomrom
Csopak csonka tornya talán híresebb, de valahogy szívünkhöz a kövesdi templomrom közelebb áll. Egy ideig nádtetős pajtaként is funkcionált, ma rendezett környezete, egy kis fügefa teszi meghitté a romot.
Építés: XIII. század második fele
Pusztulás: XVI. század, török kor
Különlegessége: vörös kőből készült kapukerete, pajtaként is funkcionált
Megközelítés: Csopak Kossuth utca 41., nagyon könnyen megközelíthető akár autóval is, parkolni közvetlenelőtte nem lehet.
Panoráma: nincs
Kövesdi templomrom Csopakon |
Papsokai templomrom, Balatonfüred
Füred sok dologról nevezetes, mindenképpen közéjük soroljuk a Papsokai templomromot. Falai mellől remek kilátás nyílik a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre. A körülötte fekvő temetőt nemrég rendbe tették, parkosították a környéket.
Építés: XI-XII. század, de helyén már római villa állhatott
Pusztulás: Feltehetően a török korban pusztult el.
Különlegessége: Római villa állhatott helyén, illetve Keödi József, a Kisfaludy gőzös utolsó kapitánya is itt nyugszik a temetőben.
Megközelítés: Kocsival is nagyon egyszerű.
Panoráma: Remek kilátás a Balatonra
Papsokai templomrom |
Kilátás a papsokai templomromtól |
Kövesdi templomrom, Aszófő
Nyugodt, szép környezetben helyezkedik el a rom, a Balaton szinte körülöleli. Románkori kapuzatának nyomai ma is megfigyelhetőek, illetve a homlokzat lóherére emlékeztető ívsorát is érdemes megfigyelni..
Építés: XIII. század.
Pusztulás: Feltehetően a török korban pusztult el.
Különlegessége: A törökök a bemenekülőkre rágyújtották a templomot. A mellette csörgedező forrásál római oltárkő található.
Megközelítés: Kocsival is nagyon egyszerű, teljesen tilos behajtani hozzá, kicsit egy kis sétás szakasz a megközelítés vége.
Panoráma: Nagyon közel helyezkedik el a Balatonhoz, a túlparton a Köröshegyi völgyhíd látszík a mellőle
Kövesdi templomrom, Aszófő |
Alsódörgicsei Boldogasszony templomrom
Az alsódörgicsei Boldogasszony romtemplom magas tornya egyértelműen uralja a környéket, a közeli Halom-hegyen álló kilátóból is jól kivehető. A reformáció időszakában a veszprémi püspök erővel foglalta vissza az épületet az evangélikusoktól. Kedvelt piknikező hely, ami a szuper balatoni panoráma tekintetében érthető is.
Építés: XIII. század közepe.
Pusztulás: Török kor, XVI. század.
Különlegessége: 20-22 méteres, kiemelkedően magas tornya és a körülötte egykoron álló paplak alapfalai.
Megközelítés: Autóval is könnyű.
Panoráma: Remek kilátás a Balatonra.
Alsódörgicsei templomrom |
Kilátás a Boldogasszony romtemplomtól |
Felsődörgicsei Szent Péter templomrom
A felsődörgicsei Szent Péter templomrom nagyon korai építésű, 1082-ben már említették. Ikertemplom, a mai északi része volt az első építési periódusa, dél felé építettek mellé tulajdonképpen egy újabb templomot, amelyet két ajtónyílással összenyitottak vele. Kereszt alakú nyugati ablaknyílása a toronykeresztek előfutára lehetett. Déli oldalán a 3 kis ablaknyílás pedig Szentháromság szimbólumnak tekinthető.
Építés: XI. század.
Pusztulás: Török kor.
Különlegessége: Ikertemplom, tulajdonképpen két templomtest egymás mellett.
Megközelítés: Autóval is egyszerű
Panoráma: A rom előtti temetőből látszik az alsódörgicsei rom.
Felsődörgicsei Szent Péter templomrom |
Kisdörgicsei templomrom
Dörgicse 3. templomromja a legkisebb, ez a kisdörgicsei romtemplom. Az egyhajós templomocska egy rét közepén áll, mellőle nem látható más épület. Apró mérete a korai Árpád-kor falusi templomainak feltételezhető kinézetét tárja elénk. Déli oldalán itt is látható a Szentháromságot szimbolizáló 3 résablak.
Építés: XII. század.
Pusztulás: Török kor, 1600-as évek eleje.
Különlegessége: Apró, Árpád-kori falusi templom archetípusa.
Megközelítés: Egyszerű akár autóval.
Panoráma: Mező közepe, nem látható más ember alkotta építmény.
Kisdörgicsei templomrom |
Fülöpi templomrom, Révfülöp
A fülöpi templom impozáns falaival egy kifejezetten jó állapotú, Árpád-kori templomromunk. Izgalmas nyugati, vörös homokkő kapubéllete, valamint a falak találkozásánál elhelyezett nagyobb, vörös homokkő kváderkövek is látványossá teszik. Hasonló minta egy közeli épületnél vissza is köszön, feltehetően az építész vagy az építtető ily módon tiszteleg a templomot emelő elődök előtt.
Építés: XII. század
Pusztulás: Feltehetően török kor.
Különlegessége: Vörös homokkő kapubéllet.
Megközelítés: Nagyon könnyű, akár autóval is.
Panoráma: Látni a közeléből a modernista állomás épületet, a Balatonhoz pedig nagyon közel áll, igaz a tó nem látható mellőle.
Fülöpi templomrom |
A fülöpi templomrom vöröshomokkő kapubéllete |
Ecséri romtemplom, Révfülöp
Az ecséri templomrom tornya méf a XIX. század végén állt, külső falfestésén Rómer Flóris Szent Kristóf alakját vélte felfedezni. Rómer beszélt Csökör Andrással, aki a rom körüli telkeket bírta, hogy ha lehet, ne hordja el építkezéshez a romot. A gazda erről biztosította Rómert, azt mondta, örülne, ha felépülne újra a templom, pedig ő nem is római katolikus. Így szerencsére ma is gyönyörködhetünk impozáns falaiban.
Építés: XII. század
Pusztulás: Az 1500-as évek végén már rom, pusztulását a török okozta.
Különlegessége: Római, faragott kövek is beépítésre kerültek a templomba, amelyek ma is láthatók.
Megközelítés: Könnyen megközelíthető akár autóval is.
Panoráma: Nyugodt, faluszéli környezet.
Ecséri templomrom |
Szent Balázs templomrom
A Szent Balázs templomrom az egyik abszolút kedvencünk a Balaton-felvidék templomromjai közül, ezzel feltehetően nem vagyunk egyedül. Két hatalmas fügefa teszi meghitté a rom nyugati oldalát, ahonnan remek kilátás nyílik a Balcsira. A XX. század első felében templomromban egy Adolph Jozeph Lanz nevű okkultista filozófus élt, aki egy új templomos rendent próbált szervezni az ódon falak közül, kevés sikerrel.
Építés: XII-XIII. század
Pusztulás: Feltehetően török kor.
Különlegessége: Faragott kőbélletes kapuja, a templomos rend újjászervezésének kísérlete.
Megközelítés: Könnyű akár autóval is.
Panoráma: Fantasztikus panoráma Zánka felé a Balatonra.
Szent Balázs templomrom |
Szent Balázs templomrom kelet felől |
Sóstókáli templomrom
Szintén nagyon kedvelt romtemplomunk a Kornyi-tó közelében álló sóstókáli pusztatemplom. Kellemes sétával közelíthető meg a Káli-medence legelőin keresztül. Érdekessége a közelében álló, feltehetően középkori udvarházként funkcionáló sóstókáli pusztapalota, amelynek csekély maradványai a közeli bozótban fellelhetőek.
Építés: XIII. század
Pusztulás: 1500-as évek török kor.
Különlegessége: Körülötte fellelhető középkori házak alapjai. Közelében megtalálható sóstókáli pusztapalota.
Megközelítés: Az autót le kell parkolni a Kornyi-tó parkolójában, innen kb. fél óra séta gyalog.
Panoráma: Remekül belátni a Káli-medencét, Köveskál és Kővágóörs templomtornyai is látszanak.
Sóstókáli templomrom |
Kővágóörs templomtornyai a sóstókáli romtemplomtól |
Töttöskáli templomrom
Szentbékkálla közelében áll a töttöskáli templomrom. Sötétlő árkádja, a közelében álló romantikus pince a közelében, és mellette elterülő mandula ültetvény remek hangulatot kölcsönöz a romtemplomnak. Feltehetően azonos a Szentvidkáli templomromnak is hívott rommal.
Építés: XIII. század.
Pusztulás: Elhagyták a török korban, majd újra használták a XIX. század elejéig. Az 1800-as évek végén már rom.
Különlegessége: Közelében forgatták az Állítsátok meg Teréz anyut egyik jelenetét.
Megközelítés: Könnyű autóval is.
Panoráma: Remek kilátás a Káli-medencére.
Töttöskáli templomrom |
Töttöskáli templomrom présházzal a háttérben |
Salföldi pálos kolostorrom
Külön cikket még nem szenteltünk a salföldi pálos kolostorromnak, de a Káli-medence látnivalói között említettük. Eredeti neve Kőkút illetve Köveskút volt, megnevezése csak a későbbiekben vált el a mai Kékkúttól. Falainál megfigyelhető az egykori kerengő, konyha, pincehelyiség is. A templom gótikus ablakai különleges látványt nyújtanak.
Építés: XIII. század.
Pusztulás: Feltehetően 1550-es évek, a török korban.
Különlegessége: Korai pálos kolostor több építési fázissal. Gyönyörűek a templom gótikus ablakai.
Megközelítés: Egy darabig autóval, a behajtani tilos után könnyed, kb. 20 perces sétával megközelíthető.
Panoráma: Az erdő közepén áll, csend és nyugalom érzékelhető körülötte.
Salföldi pálos kolostorrom |
Avasi templomrom Szigliget
Az avasi csonkatorony nyolcszögű gúla alapú toronysisakjával igazi szimbóluma Szigligetnek, persze a település bővelkedik látnivalókban, Szigliget vára és a Szigligeti óvár is méltán öregbítik a falu hírnevét. A toronyban az 1800-as években még kivehetők voltak egy festett Krisztus fej körvonalai, vakolattöredékek imitt-amott ma is láthatók. A római építési előzmény bizonyítéka lehet a halgerinc falazás a hajóban, az úgynevezett opus spicatum.
Építés: XII-XIII. század.
Pusztulás: Kivételesen nem a török az ok, a lakosság közelebb húzódott a várhoz, így a falut a XIV-XV. században elhagyták.
Különlegessége: Római épület alapjaira települt hajója, így nem keletelt. Középkori kősisakja is különleges látványt nyújt.
Megközelítés: Könnyen megközelíthető autóval.
Panoráma: Közelben a Balaton, de nem látni tőle.
Bízunk benne, hogy sikerült kedvet csinálni néhány kiemelkedően izgalmas középkori épített emlékünk meglátogatásához. Izgalmasabbá tud tenni egy-egy nyaralást, ha az egész időt nem csak a strandon töltjük, hanem kicsit színesítjük a napot ezen rendhagyó látnivalókkal.
Avasi templomrom, Szigliget |
Fénykékep: Márián Gábor
Szöveg: Kapui Ferenc
13 látványos templomrom Google térképen
Felhasznált irodalom
Korábbi írásaink
A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése